Megpakoltuk a bőröndöket nyári ruhákkal, zsebünkben lapulnak a friss PCR tesztek, irány Ferihegy!
2020 karácsonyán még Kevin sem lett volna képes elkeveredni a reptéren.Üresen kongó folyosók, bezárt üzletek lehangoló látványa fogadott bennünket. Azon a reggelen talán csak a mi gépünk emelkedett a levegőbe Budapestről.
Pedig az utazás meglepően sima ügy volt, pont mint „békeidőben”.
Kötelező a maszk / 10 éves kor fölött/ a reptereken és végig az utazás alatt. / Természetesen evés-ivás idejére le lehet venni./
Az ételválasztékot a gépeken leegyszerűsítették,jellemzően előre csomagolt ennivalókat kínáltak, a kényeztető szolgáltatások némileg háttérbe szorultak, átvette helyüket a kézfertőtlenítő és a rendszeres sterilizálás.
Az amszerdami repülőtéren már jóval nagyobb volt a nyüzsgés, bár a boltok egy részét ott is zárva találtuk, de más országok polgárai láthatóan nem gondolják úgy, hogy ezekben az időkben az utazás ördögtől való lenne 😦 Az innen induló gépünk márt teljesen tele volt, de mindenki megnyugtatóan ügyelt a távolságtartásra és a fertőtlenítés is gőzerővel működött.
Tanzániába való belépéskor a vízumügyintézésen kívül nem várt ránk semmi formaság. Itt nem csak csodálatos az idő, de maszkot sem visel senki, nyitva tartanak a szállodák és az éttermek, mintha visszautaztunk volna a pandémia előtti boldog időkbe.
Egész ittartózkodásunkról ezt mondhatjuk el, mintha egy sötét és levegőtlen szobából hírtelen kilépnénk a fényre, ahol végre teleszívhatjuk tüdőnket friss levegővel, szemünk újra láthatja a világ ezernyi színét és a végtelenséget, lelkünk feltöltődhet a trópusi nap tüzével, nevetéssel és boldogsággal. Örömmel jelentem, hogy nagyon hamar visszarázódtunk a normális kerékvágásba és onnan nézve végtelenül távolinak tűnt az itthoni félelmekkel teli, beszűkült élet. Csodálatos napokat töltöttünk a pálmafák árnyékában, a világoskék égig elnyúló türkizszínű óceán partján.
Néhány szuahéli kifejezést elsajátítva könnyen kapcsolatot teremtettünk a mindig vidám helyiekkel, végig kóstoltuk a zanzibári konyha legfinomabb fogásait, búvárkodtunk, szelíd teknősökkel fürödtünk, megismerkedtünk az itt termő számtalan fűszerrel, őserdei sétánkon kócos frizurájú majmokkal barátkoztunk, afrikai dalokat és táncokat tanultunk, élveztük a napsütést és esténként a parti homokban fekve csodáltuk a bársonyfekete ég milliónyi csillagát.
Jól megérdemelt pihenésünket egy alakommal szakítottuk meg, mikor elmentünk megcsináltatni a hazafelé úthoz szükséges PCR teszteket. 13 éves kor felett csak negatív teszttel repülhettünk vissza Hollandiába.
Igazán különleges kaland egy afrikai tesztállomás!
Egy jobb napokat látott fehér villa hatalmas kertjében állítottak fel két Unicef feliratú, piszkosfehér sátrat, amely alatt több körös,abszolult értelmetlennek tűnő adminisztrációs akadályokon kellett végig küzdeni magunkat. A tülekedő turisták gyűrűjében, műanyag asztaloknál üve,elfoglalt alkalmazottak jegyzeteltek buzgón különféle könyvekbe. Dög meleg volt, jó sok ember, mindenkiről patakokban folyt a víz a sátor alatt.
Az első asztalnál beálltunk a sorba, fizettünk, pénzünkért cserében kaptunk egy cetlit, igazolván hogy eleget tettünk a befizetésnek. Ezzel a papírral a kezünkben a következő asztalhoz járultunk, ahol átvették a fecnit, feljegyezték a nevünket egy nagy könyvbe és kaptunk egy újabb papírt. Az új papírunkkal a harmadik asztalnál álltunk sorba, ahol a következő ügyintéző egy következő könyvbe is beírta a nevünket és egy nyomtatványra akkurátusan feljegyezte az útlevélben szereplő adatainkat,aminek a fénymásolata ott feküdt előtte, de ő valamilyen oknál fogva nem abból másolta ki a szükséges információkat, hanem diktálás alapján dolgozott. Megnehezítette a helyzetet, hogy a fiatalember angol tudása nem terjedt ki az abc betűire, így ez a procedúra meglehetősen sokáig elhúzódott. Végre kaptunk egy sorszámot, ami alapján vártunk hogy szólítsanak bennünket. Egy terebélyes mangófa árnyékában helyet foglaltunk az enyhén ragacsos műanyag székeken. Fejünk felett apró, zöld mangók lógtak, a magasban madarak csiviteltek, az udvar végében füstölgött a még vacsorához gyújtott tűz maradványa, néhány sovány csirke kapirgált a porban, egy sárgán virágzó fa édes illata betöltötte a levegőt, igazán különleges volt a hangulat. Sajnos nem volt felhőtlen a várakozás, mert szemtelen csípős legyek támadtak rá papucsos,rövidnadrágos lábunkra, így bemenekültünk az épületbe. Itt vidám társaság fogadott. Egy pult mögött két fiatalember élénk beszélgetés folytatott, miközben egy vonalas füzetbe vezették a beérkezettek sorszámát és adtak nekik egy új, több számjegyből álló kódot. Volt némi zavar, hogy az új szám alapján megtalálják az illetékeseket, néhány nevet is összekevertek, de szépen lassan mindenki sorra került. Mikor végre bejutottunk a tesztelő szobába rögtön két hölgybe ütköztünk, ők bonyolították le a végső adminisztrációs lépést, ismételten bekerült a nevünk a kitudja hányadik könyvbe és utána már pikk-pakk meg is történt a tesztelés 🙂
A hosszú várakozás alatt meg kellett látogatnom a mellékhelyiséget és ismét elbűvölt a rendszer amit már több helyen is láttam Zanzibáron. Hagyományos vécécsésze, felette tartály lehúzóval, mellette kézmosó, de víz nem folyik egyikből sem. A vízcső ott fut a falon, ám térd magasságban egy csapban végződik, ami alá egy műanyag vödör kerül, benne praktikus nyeles edény a wc leöblítéséhez 🙂
De a lényeg az, hogy röpke másfél óra alatt megcsináltattuk a teszteket, így sima ügy volt a hazautazás is.
A reptéren ismét jót derültünk a különféle asztaloknál ülő ügyintézőkön, akik buzgón jegyezték fel adatainkat különböző könyvekbe, még a vécésnéni is vezetett egy nagy méretű füzetet a látogatóiról 🙂
Egyébként bármelyik asztalnál élmény volt sorban állni,a vidám kedvű dolgozók hangos Jambo-van üdvözölnek, mosolyognak, viccelődnek, sokan énekelnek vagy táncolnak, itt a jókedv mindenhol garantált!
Felszállás előtt még ellenőrizték a negatív teszteket, utána maszkokat fel és repülhettünk is haza.
Budapesten lázmérés után rendőrök fogadták az érkezőket, aki nem üzleti útról érkezett, annak ki kellett töltenie egy nyomtatványt, utána megkapta a karanténra vonatkozó igazolást és a piros cédulát az ajtóra. Szervezetten és zökkenőmentesen ment minden. Mivel mi igazolni tudtuk, hogy 6 hónapon belül átestünk a víruson, így szabadon távozhattunk, nem vonatkozott ránk a karantén.
Mindenkit csak bíztatni tudok, amennyiben módja van rá, utazzon bátran! A világ számtalan országa tárt karokkal várja most is a turistákat és talán még sosem volt ennyire nagy szükség arra, hogy az ember kiszakadjon a hétköznapokból és feltöltse testét és lelkét napfénnyel és a szabadság semmihez sem hasonlítható mámorával!
2021.január
villo.blog 