2020. elátkozott nyarán nem jutottunk el a tengerhez, de találtunk valami sokkal izgalmasabbat!
Nekünk a nyaralás egyértelműen a tengerpartot jelenti, de a világjárvány kezdetén annyira bizonytalan volt minden, hogy nem mertünk nekivágni egy repülős útnak. De akkor mi lesz a jól megérdemelt nyári vakációnkkal? Több Balaton, kevesebb Adria? Mi inkább a szépséges Ausztria felé vettük az irányt.
Mondhatnám, hogy véletlenül akadtam a Kintjobb oldalára FB-on, de nem hiszek a véletlenekben 🙂
Kalandtábort ígértek a hegyekben, ahol a gyerekeket mindennap elviszik túrázni, fára mászni, a patakon gátat építeni, éjszakai bátorságpróbára, pont amiket mi is csináltunk gyerekkorunkban. Ez az én két szobapenész lányomnak kábé akkora kihívás lesz, mint a Tüskevárban a városi fiúnak elmenni Matula bácsihoz 🙂
Összeálltunk néhány baráti családdal, hogy még vidámabban teljenek a napok és a nyár legforróbb hetében útnak indultunk az osztrák Alpokba, Vorderberg falujába, ahonnan csak egy karnyújtásnyira van az olasz és a szlovén határ.
És bizony káprázatos hetet töltöttünk a bűbájos kis hegyi falucskában! A szállás egyszerű, de minden igényt kielégítő volt, a gyerekek lelkesedtek a kicsi, emeletes ágyas, bunkizós szobákért! Nem volt több fogásos svédasztalos reggeli, de a gyerkőcök felkelés után örömmel mentek át bevásárolni a szemközti kisboltba és a hatalmas konyhában mindenki segített a reggeli elkészítésében.
Amíg a gyerekek háborús bunkerekben bujkáltak, kőtornyokat építettek a patakmederben és bejárták azt az erdőt, ahonnan Stradivari a hegedűihez kereste a legjobb fákat, addig mi egy olasz hegyi falucska macskaköves utcácskáin bolyongtunk, bekukucskáltunk a misére egy apró kápolnába, ahol a hívek dallamos hangon imádkoztak és ebédre isteni salátát ettünk egy kisvendéglő napsütötte teraszán.
Mikor a gyerkőcök vonatozni mentek és pancsoltak a helyi strandon, addig mi egy kanyon szikláin kapaszkodtunk fel és a muskátlis ablakú folyóparti vendéglőben a dirndl-t viselő picérlány friss almáspitét hozott az Almdudlerünk mellé. Annyira imádom ezt az országot, hogy minden olyan tiszta, rendezett és igényes!
Délutánonként hullafáradt, farkaséhes, élményekkel teli, vidám gyerekeket kaptunk vissza!
Az eredeti program egyébként az lett volna, hogy mi is vezetett túrára megyünk a többi felnőttel, de az első fél órában kiderült, hogy igazi városbéli puhányok és nyavalyások vagyunk, kipurcantunk a tempós hegymászástól. Még a kutya is ki volt akadva, hogy mennyit kell gyalogolnia 🙂
Persze a táj káprázatos volt! Az árnyat adó, gyógynövény illatú erdőben a fák kiálló gyökerein kapaszkodtunk felfelé, átugráltunk egy frissen csörgedező patakon és kiértünk egy Milka reklámba való harsányzöld tisztásra. Elképesztő élmény volt lihegve megállni a hegyoldalban és körülnézni a vadvirágos alpesi réten, az elégedetten legelésző tehenek között. Talán sosem láttam még ennyire szép vidéket. Csodás békességet árasztottak a felhőtlen ég alatt a csipkézett gerincű, zöldellő erővel borított hegyek és a völgyekben megbúvó mélykék tengerszemek.
Elmondhatatlanul jól érzés volt felérni a hegycsúcsra, meginni egy jéghideg italt és elveszni a végtelenség látványában, de a többi napon szégyenszemre inkább a felvonózást választottuk 😦
A hétre jutott egy családi nap is, akkor egy erdei kalandpályán hódítottuk meg az akadályokat, és fánkokon száguldottunk egy motorcsónak mögött a tóparti strandon.
Az volt a legjobb, hogy a csendes kis faluban nyugodtan kalandozhattak egyedül is a gyerekek. Imádtak tapicskolni a jeges vizű folyó iszapos partján, felfedezték a közeli szurdokot, andalogtak a mezőkön, vadalmával etették a lovakat és simogatták a bárányok puha szőrét.
Mit is csináltunk még? Napoztunk a frissen kaszált, szénaillatú réten a világ legkékebb tava partján, hajókáztunk, bringával felfedeztük a környéket, láttunk pár napos kiscicákat egy szénapadláson, színpompás virágokat a szépen gondozott kertekben, élveztük a csendet, nyugalmat és a jó levegőt.
Gyakran emlegetjük azóta is itthon az izzasztó hegymászást, a fenyőillató erdőket, az éjszakai bátorságpróba izgalmait, a fáradhatatlan Lulu kutyát és persze rendületlenül követem a Kintjobb Fabebook oldalát. Láttam a fotókon hogyan változtatta a korai hóesés porcukros mesevilággá az olasz városka apró házait, hogyan roskadoztak a hó súlya alatt a hegyi kalyibák, örömmel figyelem ahogyan az évszakok változásai átalakítják a jól ismert tájat és őszintén irigyelem azt a rengeteg energiát és lendületet, amellyel Móni és Péter, meg persze Lulu, nap mint nap túrázni, biciklizni vagy sífutásra indul ezek között a csodálatos díszletek között!
Ha vége lesz a korlátozásoknak biztos hogy ezen a nyáron is visszatérünk a friss levegőjű, békés kis hegyi faluba és komolyan elhatároztam, hogy most meg fogom mászni azokat a rettentő meredek hegyeket, viszont ha felértem, dupla adag gőzgombócot eszem a hüttében 🙂
villo.blog 