Büszke tartás, ébenfekete bőr, ruganyos mozgás és kisfiúsan szégyenlős mosoly. A tűzvörös lepelbe burkolt, gyöngyökkel ékesített, lándzsát hordó maszáj fiúnak olyan kisugárzása volt, hogy nem tudtuk levenni róla a szemünket.
Aki nem sokat tud Afrikáról, az is hallott már a harcos maszáj törzsről. Én is számtalan fotót láttam ezelőtt a piros ruhás, délceg férfiakról, olvastam erről a híres népcsoportról, akik a világ változásaitól függetlenül szabadon élnek a szavannán, csordáikkal friss füvű legelő után járva, mégis megdöbbentett az a féktelen energia, ami ebből a fiúból áradt.
Az óceánparton pillantottuk meg és követtük a közeli sziklák árnyékáig, ahol csatlakozott egy csapat sráchoz, akik hasonló piros takarót viseltek karcsú, fekete testükön.
Még sosem láttunk ilyen méltóságot és erőt sugárzó férfit, ezért oda lépünk hozzá.
Közeledésünket elfogulatlanul, őszinte mosollyal fogadja. Dallamos nyelvén néhány szót vált a társaságában lévő többi fiatal fiúval, majd derűs kedvességgel, érdeklődve fordul felénk.
Bemutatkozunk. Megtudjuk, hogy 22 éves és a neve William /egyből Shakespeare jutott eszembe, nem tudtam elfojtani egy mosolyt 🙂
– Mit csináltok itt a tengerparton? A maszáj emberek a füves pusztákon élnek,nem?
– Ékszereket árulunk, őrizzük a hoteleket és táncolunk. Pénzért. Ha eleget gyűjtöttem össze, akkor teheneket veszek, visszamegyek a falumba és vásárolok magamnak feleséget.
– Tehenekért?
– Igen. Teheneket adunk a lány családjának.
– Mennyibe kerül egy tehén?
Némi zavar áll be a társalgásban. William megtanácskozza a többi fiúval a tehén árát, végül dárdájával bizonytalankodva egy 20-ast rajzol a parti homokba.
– 50-mondja végül.
– 50 dollár?
– Nem…150… -válaszol bizonytalankodva.
Ezzel nem sokra megyünk. Úgy látszik a számolás nem az erősségük.
– Jól beszélsz angolul, az iskolában tanultad?
– Nem, nem jártam iskolába. Itt tanultam a turistáktól.
Kiderült, hogy a többi srác sem járt soha iskolába, írni-olvasni sem nagyon tudnak. Ők nem beszélik az angolt, törzsük nyelvén kívül az egész Kelet-Afrikában elterjedt szuahélit használják.
– Választottál már feleséget?
– Még nem-süti le a szemét zavart mosollyal.
– Milyen lány tetszik neked?
– Aki erős. Sokat kell dolgozni. Házat építeni,vizet hozni.
-A nők építik a házat?
– Igen, a ház az övék. Fiúként az anyád házában laksz, ha megnősülsz a feleségedében.
– És most hol laktok?
–A bozótban.
– Hogyan tudnak a nők házat építeni?
– Ágakból,trágyából,sárból.
– És mennyi tehenet kell fizetni egy feleségért.
– Mindegyik más. Az első drágább.
– Több feleségetek is lehet? Hány?
– 3-4.
– Egy házban laknak?
– Nem. Mindenkinek külön háza van. Egymás mellett.
Egy pillanatra megszakad a beszélgetés, amíg a mellettünk elsétáló halászokat nézzük. Belekukucskálok a vödörbe, nagy kupac ezüstös hal a mai zsákmány.
-Szeretítek a halat?- kérdezem.
Nevetnek.
– Nem eszünk halat. Csak húst, tejet és vért.
– Vért??? Megölitek a tehenet és megisszátok a vérét?
Először döbbenet ül ki az arcára, majd pergő nyelvvel tolmácsolja kérdésemet a többieknek, akik hangosan felkacagnak. Egyikük mellém lép, hegyes dárdájával mutatja a nyakamon,hogyan veszik a tehenek vérét. Brrrr… Remélem nem hívnak meg vacsorára!
Ez a kérdés különösen izgatott, ezért elmagyarázták, hogy a teheneiket nem szokták megenni. A tehén a vagyonuk, a státuszuk, a mindenük. Az állatok meggyógyulnak miután megcsapolták a nyaki ütőerüket. Enni pedig kecskehúst szoktak.A csirkét sem eszik meg. Földet sem művelnek.
-Frissen isszátok meg? A tehénből? Milyen íze van a vérnek?
Megint nevetnek. Láthatóan elég ostobának gondolnak.
–Frissen is megisszuk. Egy tálból. Tejjel is isszuk.
-És az íze?
Megint nevet.
–Nem tudom. Meleg. Sós.
-Megnézhetem a fegyvereiteket?
Ettől felélénkülnek, lelkesen mutatják a mindkét oldalán hegyes lándzsát, az övükön lógó kést és bunkósbotot. Ez utóbbiról kiderül, hogy William az apjától kapta.
-Ezzel ütitek le az oroszlánt?
Megint kinevetnek.
-Már nem vadászunk oroszlánra. Nem engedi a kormány.
-És betartjátok?
–Ha az állatainkra támad, megvédjük őket.
-Ölt már valamelyikőtök oroszlánt?- kérdezem.
Egyikük jelentkezik. Megtudjuk, hogy hárman őrizték az állatokat, mikor rájuk támadt egy oroszlán. Megsebesítették, utána a vadállat elszaladt. Meg is mutatja, hogyan hajította a dárdáját az oroszlán felé. Elszánt arcán látszik, ahogy felidézi a nagymacskával való találkozás emlékét. Sajnos szemből fúj a szél, így a dárda nem repül messzire, ismét felcsendül a vidám kacagás.
Közelebbről szemügyre veszem apró gyöngyökből készült ékszereiket. Mindannyiuknak van a nyakában és a bokáján, néhányuknak a felkarján is.
-Ezeket ti csináltátok vagy vettétek?
Újabb nevetés.
–Mi. Mi csináljuk. Maszáj ékszerek. Híresek. A turisták visznek haza belőle.
Mezítláb vannak, de ketten kényelmesnek tűnő,ívelt talpú fekete szandált viselnek.
–Autógumiból van– mondják mikor észreveszik,hogy a lábukat figyelem.
-Autógumiból?
–Igen.
Megtudjuk, hogy Afrika szerte népszerű viselet a használt gumiabroncsból készült szandál és táska. Recycling, tök szuper! És jól is néz ki!
-Láttalak titeket táncolni a hotelben. Elképesztő magasra tudtok ugrani! Milyen alkalommal táncoljátok ezt a táncot?
-Ezt csak a harcosok táncolják.
-Harcosok? Ti harcosok vagytok?
–Igen. Moranok.
Harcosok. Hűűű! Mintha egy izgis könyv szereplői lennének! Mondjuk kétség nem fér hozzá,úgy is néznek ki,mint ahogy egy harcost elképzel az ember.
-Mit jelent harcosnak lenni? Ki lehet harcos?
-Van egy ceremónia. Egy ünnepség. Minden hetedik évben.
-Akkor avatják a fiúkat harcosokká?
–Igen.
-Hány éves voltál?
-15.
-Mi történik ezen az ünnepségen?
Tanácskoznak egy kicsit. Azt hiszem erre nincs elég szókincsük angolul. Vagy valami olyan, amit nem akarnak elmondani. Most először válnak zárkózottá.
–Mások leszünk-mondja végül William. Egyikük mutatja, hogy befestik az arcukat. Feketére. Fekete ruhát vesznek magukra. És elhagyják a falut. Akkor térnek majd vissza, ha feleséget választanak maguknak. Addig külön élnek a többi fiatal fiúval a bozótban, így mondták. Jövendőbelijük kizárólag maszáj lehet.
Kicsit feszült lett a hangulat.
-Megmutatjátok hogyan kell olyan magasra ugrani?
Ehhez már van kedvük, nyomban felsorakoznak egymás mellé. Érdekes, hogy nem kezdenek el azonnal ugrálni. Egyikük hümmögni kezdi a ritmust, majd beszállnak a többiek is,de ők más hangokat adnak ki,olyan morgós, torokból jövő kántálást. Mikor elér a zümmögés egy bizonyos frekvenciát, utána kezdenek el ruganyosan a levegőbe ugrálni, egymás után. Az arcuk is megváltozik közben. Ez most nem játék, komolyan veszik, koncentrálnak. Nem mondom, hogy transzba estek, de ezek a hangok és az ugrások láthatóan egy másik világba vezetik őket. Igazán izgalmas látvány. Ezek a fiúk annyira szabadok és természetesek! Rettentő jó érzés a közelükben lenni. Kicsit olyan, mint egy erdő fái között állni.
William pár hete utazott haza Kiteto mellett lévő falujába. A tengerparton keresett pénzből hét tehenet tudott venni. Nevet is adott nekik,a kedvencét Nameloknak hívják. Reggelente a többi fiatallal együtt kihajtja az állatait legelni, sötétedés előtt pedig visszaterelik mindet a faluba, ahol az asszonyok megfejik a jószágokat. Éjszakára bozótkerítés mögé zárják őket, hogy biztonságban legyenek a vadállatoktól.
A srácok, akik még nem nősültek meg, kinn alszanak a szabad ég alatt,egy fa tövében. Esténként énekszóval és tánccal tartják távol a sötétséget.
A maszájok, vagy maszaik Kenya és Tanzánia síkságain vándorolnak nemzedékek óta, és annak ellenére, hogy népcsoportjuk viszonylag kis lélekszámú , az itt lévő hegyeknek, völgyeknek és városoknak ők adtak neveket szép hangzású nyelvükön.
Istenük Ngai, hitük szerint a szarvasmarha az ő ajándéka. Sokan felvették a keresztény vallást, de ősi hagyományaikat változatlanul követik.
Asszonyaiknak nem könnyű a soruk, gyerekként az apjuk tulajdonának számítanak, később a férjük rendelkezik felettük. A számtalan gyerek nevelése,a gabona örlése,az állatok fejése és a főzés mellett valóban ők építik a házakat és a vízhordás is az ő feladatuk. Belegondoltam, hogy ha nekem is a folyóról kellene hoznom a fejemen egyensúlyozott kannában azt a vizet, ami naponta kell a főzéshez, a mosáshoz és a fürdéshez mondjuk öt gyerek mellett,akkor néhány dolgot át kellene szerveznem a háztartásban 🙂
Viszont az öregeket nagy tisztelet övezi, így ha néhány évet lehúznék ezzel a melóval, akkor utána mindenki adna a szavamra 🙂
Engem teljesen elvarázsol, amikor egy nép évszázadokon keresztül, szinte vátozatlan életmódot folytat és megőrzi hagyományait. Hiába próbálják az egymást követő kormányok letelepíteni a maszájokat, ők ragaszkodnak félnomád életformájukhoz és függetlenségükhöz. Azt kívánom, hogy Ngai még sokáig vigyázza csodálatraméltó népüket!
Update: Ez egy ma reggeli fotó Williamtől, így “csapolják” meg a tehén nyakát hogy megihassák a vérét.
Update 2:
Azóta is tartom a kapcsolatot Williammal, vagy maszáj nevén Kimotonge-val. Ismét Zanzibáron van, ahol a a többi ifjú harcossal hasonlóan élnek, mint otthon. A szabad ég alatt alszanak a bozótban, éneklik a moránok dalait és ünnepi alkalmakkor tehenet vágnak. A botokkal csiholt tűz mellett nyársakra húzzák a húst, úgy sütik meg. A vérrel teli teli tál pedig körbe jár, hogy mindenki kortyolhasson belőle.
Nemrég fedeztem fel, hogy a FB-on Kimotonge videókon mutatja be a maszáj hétköznapokat. Érdemes belenézni 🙂
https://www.facebook.com/Kimotonge-the-Maasai-warrior-100343185579803
villo.blog 