Tanzánia útjain

Akár egy gyorsan pergő, izgalmas mozifilm, olyan Tanzániát átszelve figyelni az elsuhanó tájat.

Tanganyika, ahogy a régi időkben hívták, tízszer nagyobb Magyarországnál. Hatalmasak a távolságok és rettentő változatos az ország földrajza, élővilága és etnikai elosztása. Szavannák, működő és kihunyt tűzhányók, esőerdővel borított és sziklás hegyek, kávéültetvények, tüskés bozótos, baobab fák és kaktuszok. Látnivaló akadt bőven!

Imádtam a kocsi ablakából bámulni a miénktől gyökeresen különböző élet hétköznapi folyását. Lehetetlen betelni a vöröslő föld,az ezer árnyalatban pompázó zöldek és a kéklő ég alkotta harmóniával, a ruhák pompázatos tarkaságával. Magával ragadott a fények játéka, a színek kavalkádja, a városi nyüzsgés és a vidék ráérős tempója. Bámulatos volt megtapasztalni,hogyan él egymás mellett a modern világ az évszázadok óta változatlan,szinte kőkorszaki életformával. Érdekes, hogy az első néhány napban rendszeresen rácsodálkoztam az emberek színére, de hamarosan ez lett a természetes és a mi sápadt bőrünk volt szokatlan látvány. A fotók nagy részét menet közben, az autóból készítettem, remélem visszaadják a lenyügöző hangulatot.

Egyszerűen nem lehet megunni a fejükön vödröt, kosarat, tüzifát cipelő élénk ruhás asszonyokat, akik büszke, egyenes tartással járnak. Színes ruháik és ékszereik kiemelik éjfekete bőrüket. Ha nehéz terhet visznek,akkor egy kör alakú, levelekből font “alátétet” tesznek a fejük tetejére.

Nincs háztartás errefelé a mi festékesvödreinkre emlékeztető műanyag vödör nélkül, amiben a mosnivaló ruhát, a vacsorának való zöldséget, a kézmosóvizet vagy gabonaféléket szállítanak és tárolnak. Hordják kézitáskaként a karjukon, egyensúlyozzák a fejükön és felfordítva ülőkének is használják 🙂

Másik kedvencem az utak mentén lelkesen integető, nevetős gyerköcök sokasága. Akár iskolából hazafelé tartó gyerekcsapat, akár állatait terelgető aprócska pásztorfiú mellett haladtunk el, egyikük sem mulasztotta el a vidám hello-t és a lendületes integetést 🙂 Gyönyörűek, szabadok, gondtalanok és természetesek. Nem lehet mosolygás nélkül rájuk nézni!

Rázkódtunk út nélküli utakon,zötyögtünk vízmosásokban,a végeláthatatlan száraz vidékeken mindenünk csupa-csupa por volt és majd szomjan haltunk a kopár,szikkadt tájnak a látványától is. Nem győztem ámulni rajta, hogy a legkietlenebb régiókban, ahol csak mutatóban van néhány csenevész bokor a köves tájakon és hónapokig nem esik az eső, ott is élnek emberek!

Kanyarogtunk a hegyekben, zöldellő banánpálmák és élénk színű virágok között,ahol az út mentén édes trópusi gyümölcsöket kínáltak nevetős asszonyok, mellettük a férfiak biciklit vagy autót szereltek.

Benéztünk a maszájok heti piacára is. Az út egyik oldalán állatvásár volt, kizárolag férfiaknak,a másik felén az asszonyoknak árulták a kukoricát, aminek lisztjéből alap élelmüket, az ugalit készítik.Ez is rettentő érdekes számomra,hogy a férfiak és a nők világa ennyire elválik egymástól. Külön is esznek, külön is alszanak. Őrület!

Nem is tudom mivel folytassam. Lenyűgözve figyeltem a bármikor és bárhol váratlanul felbukkanó zebrákat vagy az út mentén legelésző zsiráfokat, a maszáj férfiak vörös ruháját és mellbevágó szépségét és azt a derűt, ami árad az itteni emberekből.

Egyébként is, mennyire király az az ország, ahol oroszlánok meg elefántok élnek, egy útszéli mosdó mellett ilyen világszép szitakötőt találni és ez a csillámló fényseregély az egyik leggyakoribb madár!

Ó és imádtam még az ezerszínű gyöngyökből szőtt ékszereket, a százféle színes madarat, a faszénen sülő kukorica illatát, a port, amely misztikus fénybe vonja a tájat, a számomra teljesen új és ismeretlen növényvilágot, a napsütés melegét, a vibráló színeket, a kunyhókból felszálló füst illatát, a kiterített ruhák lobogását, a nyájukat terelő pásztorok látványát, a folyton szorgoskodó asszonyokat.

Húztunk ki sárban elakadt kocsit,fantasztikus kávékat ittunk az istenhátamögötti városkákban is,jártunk autószerelőnél,helyi fodrásznál,falusi piacon.

Ha valahol megálltunk, nyomban megjelent néhány lány kínálgatni saját készítésű,szépséges ékszereit.

Úton-útfélen lefényképeztem az asszonyokat,annyira különlegesnek látom őket. Nehéz megfogalmazni,de mintha a nők jobban tudnának valódi nők lenni és a férfiak férfias férfiak. Talán azért, mert szorosabb a kapcsolatuk a természettel?