Előre kell bocsátanom,hogy nem igazán érdekelnek a madarak. Minden állatot szeretek, de a tollas jószágok valahogy sosem hoztak tűzbe. Egészen addig,míg el nem utaztam Afrikába. Mindenki az oroszlánokról meg az elefántokról áradozik, miért nem mondta senki,hogy ennyiféle mesebeli madár él erre???
Nem győztem kapkodni a fejem, minden bokron, minden fa ágán szebbnél-szebb, tollruhába öltözött csodát láttam!
És imádtam Afrikában, hogy ébredéskor, az ablakom alatt, ismeretlen, idegen hangokon köszöntötték a reggelt a madarak. Csak ki kellett nyitnom a szemem és az új kalandok ott vártak rám a köszöböm előtt!
Itt van például ez a csillámló kis gyönyörűség! Rögtön landolás után, már a kifutópálya betonján szerelembe estem vele! Ahogy mozog és fémes csillogású tollán változik a fény, pillanatonként más-más árnyalatban pompázik. Mindenfelé találkoztunk velük, a városokban épp úgy, mint a szavannán. Az egyik kávézóban, mint itthon a verebek, az asztalok között lesték a lepotyogó morzsákat. A neve is elbővölő, pompás fényseregély!
Titkármadár. Ő az abszolút top nálam! Sajnálom hogy nincs róla jobb fotóm. Rettentő gyorsan szedte a lábát, csak egy pillanatom volt lekapni, mielőtt eltűnt a bokorban. A külseje se semmi,de ahogy lépeget! Mintha egy ember, háta mögé tett kézzel sétálgatna mondjuk a piacon és előre-hátra hajlongva nézegetné az árusok portékáit. Egyébként kígyók után kutat a fűben, emiatt kapta a kígyászkeselyű nevet is. Bármelyik viperával vagy kobrával elbánik. Hatalmas madár,talán egy gólyánál is termetesebb.
Ezt a szépséges szarvascsőrű madarat a Serengetiben, az egyik kempingünkben fotóztam. Mielőtt felszállt a fára, a szemeteskában turkált, csak elijesztettem 🙂 Jó nagy madár, kb mint egy varjú, közel három kiló a súlya. A neve sárgacsörű tokó, kisebb kígyókat, gyíkokat és bogyókat eszik. Fészkét faüregbe rejti, agyagos sárral gondosan be is tapasztja, csak egy kis rést hagy, azon keresztül eteti a fiókákat. És egész életre választ magának párt. Imádom az ilyen romantikus lelkeket!
Ezt a másik két példányt a hajnal első sugarainál fotóztam, egy meseszép völgyben, Észa-Kenyában, még pizsamában 🙂
Nem volt nehéz észrevenni őket a fák között, fülrepesztően éles hangon tudnak kiálltozni!
Íme két délceg strucclegény. Egyikük éppen udvarolni indul, rózsaszín nyakával jelzi a hölgyeknek,hogy mindenben benne van 🙂 Láttam már strucctollból készült boát,de ahogy ezek a könnyű tollak kecsesen hullámoznak miközben a madár lépked! Nem gondoltam, hogy ilyen pazar látvány! A fehér tollvégek pedig pompásan mutatnak majd, miközben násztáncot lejtenek a tojóknak.
Itt is van két ledér struccleány, hát nem szégyenlik mutogatni meztelen combjukat! Úgy tudom a stucc az egyelen madár, amelyiknek csupasz a combja. Ugye milyen fura látvány?
Képzeljétek el, hogy egy felnőtt állat 100-150 kiló és akkorát tud rúgni, hogy az oroszlánokat is megsebesíti vagy egy kocsi oldalát is ki tudja lyukasztani!
Ha a ragadozók őt nézik ki vacsorára, akkor több méteres lépteivel, akár 70km/órás sebességgel menekül, ha kell, harminc percen keresztül! És ha mégis sikerül őt elkapni, akkor meg kiderül, hogy nincs mellehúsa! 🙂 Csak egy vastag szarulemez borítja a mellkasát, állítólag azért, mert ha hirtelen felriasztják szundikálás közben, akkor csak felpattan és hagyat-homlok, eszetlenül menekül, ilyenkor bárminek neki szalad. Elég hihetetlenül hangzik, de hát egy madártól, amelyiknek a szemgolyója nagyobb, mint az agya, bármi kitelik…
Egyébként a mellvértet verekedés közben is előszeretettel használja.
Valódi kemény legény, szinte bármilyen klímát elvisel,napokig bírja ivás nélkül és extra erős az immunrendszere.
Közel három méteres magasságuknak majdnem a fele nyak és a térdük, ahogy a fotón is látszik, pont fordítva hajlik, mint nekünk.
A strucctojás egyetlen sejt, méghozzá a legnagyobb a világon. Kb két kilós és olyan kemény a héja, hogy a fiókának különleges nyakizom kell a feltöréséhez 🙂 De persze el kell hogy bírja az apja súlyát, mikor ráül. Nappal a tojó kotlik a tojásokon, mert ő jobban beleolvad a környezetébe, éjjel pedig a kakas, mert a fekete tolla nem látszik a sötétben. Még a nyakát is lehajtja, nehogy szemet szúrjon 🙂
Ha pedig lágytojást szeretnénk készíteni belőle, a leírások szerint több mint egy órát kell főzni 🙂
Koronás daruk, elképesztő mutatósak ők is! A daru Afrikában éppúgy, mint a világ minden táján, nagy tiszteletnek örvendő madár.
Valamennyi nép hiedelmében él, hogy a darvat megölni életre szóló szerencsétlenséggel jár.
Mivel párosával járnak, sok helyen a hűség szimbólumai. A japán és kínai mondavilág ősi meséinek kedvelt szereplői, művészeti alkotásokban is gyakran feltűnnek. Ezekben az országokban a szerencse és a tisztesség jelképének számítanak.
A mi daru szavunk finnugor eredetű, hangutánzó szó.
Magyarországon a török időkben az éberség jelképe volt, címerekre is előszeretettel festették és a XIX. századig a darutoll elmaradhatatlan dísze volt a Hortobágy környéki tehetős legények kalapjának. Sajnos már nem fészkel nálunk. A Tiszánál ősszel délre vonuló darvak nagy része Finnországból érkezik hozzánk és Tunéziában tölti a telet.
Testfelépítésük alaján “ősmadaraknak” számítanak, az elmúlt 40 millió évben alig változtak valamit.
Ezt a néhány tetszetős példányt a meseszép Ngorongoro kráterében láttuk. Ők is jó nagyok, gólya méretűek, családosan vagy párban lépegetetve keresgéltek a mocsárban bogarak és békák után.
Ennél a madárnál gyönyörűbbet még soha életemben nem láttam! Zanzibári hotelünk kertjében óramű pontossággal jelent meg naplemente előtt és mindig ugyanazon az ágon ücsörgöt pár percet, mielőtt tovaszállt. Félős volt, napokig lopakodtam a bokrok között, mire sikerült lefotóznom. Ahogy szétnyitja szárnyait, további ragyogyó színek tűnnek elő, mintha a festékes paletta minden egyes árnyalatát magán viselné! Kicsit nagyobb egy rigónál, villásfarkú szalakóta a becsületes neve. Kedvenc kajája a termesz, fészkét is előszeretettel rakja termeszvárakba. És az a megtiszteltetés érte, hogy ő lett Botswana hivatalos madara 🙂
Ezt a kis szégyenlős bíbormellű nektármadarat szintén Zanzibáron fedeztem fel. Egyik nap sétálni indultam a parton és mesésen édes dallamot hallottam a fejem felett. Ez az apró, csillogó gyönyörűség ugrált felettem a fán. Szinte lehetelen küldetés volt fényképet készíteni róla, annyira gyorsan mozgott és mindig takarásban volt az ágak között. Mire elég közel jutottam hozzá, feltűnt egy szigorú biztonság őr és komoran felszólított, hogy azon nyomban távozzak, ugyanis a hotel területén tilos a fotózás. De azért sikerült megörökíteni nektek ezt a piros mellű, smaragd fejű szépséget!
Rózsaszín flamingók. A legmenőbbek! Jól mutatnak óriás úszógumiként, ovis kislányok hátizsákján és a tanzániai Nátron tó partján egyaránt 🙂
Ez a Balaton nagyságú tó a világ legsósabb tava. A sekély víz sós és lúgos is egyszerre, ami minden élőlény számára halálos, de a flamingóknak kiváló terep a szaporodáshoz. A tó közepi szigetekre épített fészkeiket nincs az a sakál vagy hiéna, aki ki tudná fosztani. Képzeljétek el, hogy ha egy állat mégis bekerül a tóba és ott elpusztul, akkor a teste mumifikálódik, mert az ennyire lúgos közegben nem indulnak el a bomlási folyamatok. A tó neve is erre utal, az ókori Egyiptomban a papok is nátront használtak a mumifikáláshoz.
A flamingók az apró sórákok után kutatva nem véletlenszerűen álldogálnak egymás mellett. Párjukkal vagy közeli barátaikkal töltik együtt a napot, ha valakit ki nem állhatnak, azt messziről elkerülik a csapatból.
Fiókáikat a császárpingvinekhez hasonlóan begytejjel etetik, ami a szülők nyelőcsövében termelődő, magas zsír- és fehérjetartalmú folyadék, ijesztően piros színben. Ilyenkor mintha vért csorgatna az anyuka a torkából a kicsi csőrébe, elég furcsa látvány.
A pár hetes flamingóknak se nem hosszú a lába, se nem rózsaszín a tolla. Tömzsi lábú, szürke tollú, egyenes csőrű, esetlen csöppségek, amíg ki nem fejlődnek a speciális szűrőlemezek a csőrükben, aminek a segítségével hosszú lábúra és rózsaszínűre tudják majd magukat enni nagykorukra 🙂
Ezek a formás, sárgacsőrű nyűvágok 5-6 fős csoportokban, kizárólag nagy testű, patás emlősök közelében élnek. Rendszerint minden csapatnak saját állata van, melynek élősködőit csipegetik. Egy madár állítólag több mint tízezer lárvát meg tud enni naponta!
Csodás napjuk lesz, ha az állatuk megsebesül, ugyanis legkedveltebb táplálékuk a vér, ezért a sebbre gyűlő legyek lárvái mellett a heget is lecsípkedik, de nem vetik meg a vérrel jól teleszívott kullancsokat sem. Láttam milyen alaposan tisztogatták a bivaly orrlyukát, a zsiráf fülét és a viziló végbélnyílását is 🙂
Ez a madár csak az állatokban bízik, az emberekben nem. Szerintem jól is teszi. Ha valaki közeledik, az egész csimpaszkodó, kurkászó társaság sietve felkúszik az állat gerincére és onnan figyelik a jövevényt. Ha így is fenyegetve érzik magukat, akkor hírtelen felrebbenve messzire szállnak. Ezért nincsen róluk közelebbi fotóm 🙂
Ez az apróság a napos nektármadár. Nagy szerencsém volt, hogy lencsevégre tudtam kapni, százszor próbáltam megörökíteni, mikor láttam a levelek közt cikázni csillámló tollait. Őt egy múzeum kertjében kaptam le, valószínűleg már hozzászokott az emberekhez. Nevéből adódóan nektárral táplálkozik, fiókáit pedig rovarokkal eteti.
Mint a rajzfilmekben, kiszáradt fán gyülekeznek a keselyűk, tekintetük gonoszan kémleli a láthatárt 🙂
Tudtátok, hogy azért kopasz a nyakuk, hogy amikor kedvenc falataik után kutatnak a dögök belsejében, ne vérezzék össze a tollukat?
Ezeket a csinos példányokat a Serengeti Nemzeti Parkban fotóztam. Messziről láttuk őket a levegőben is körözni a dögök felett és tanui voltunk, hogyan zavarták el az éhes, csontsovány sakálokat egy gnu teteme mellől.
A föld összes madara közül ők tudnak a legmagasabbra emelkedni a levegőben.
Ő pedig a szemsávos rozsdásrigó névre hallgat. Pont rajta kaptam, hogy a macskáknak kitett apró halakat eszegette, ezért sikerült lefotóznom ezt az ijedős, félenk madárkát.
Afrikában sok madárfaj szövi a fészkét fák ágaira. Zanzibáron a medence melletti nyugágyból figyelhettem, ahogy a fejem felett lévő pálma ágain függő aprócska fészkekbe,hangosan csivitelve, ki-be jártak a madárszülők.
Ezt a két sárga szépséget pedig Kenyában, egy út menti étterem kerjében láttam. Egy óriási fa zsúfolásig volt pakolva csinosan megfont, csünggő fészkecskékkel. Ezek a madarak nagy társaságban érzik jól magukat. Az első fotón látszik, hogyan kezdik el fonni a fészket. Mintha egy kis hintát csinált volna magának, nem?
Sisakos gyöngytyúkok fenséges tollruhában. Ők azoknak a madarak a vadon élő ősei, akikből itthon levest főzünk. Van amelyik ilyen csíkos nyakú, mások mindenhol pöttyösek, de közös bennük, hogy szemkápráztató a kékségük. Minden szafarin csapatostul szaladgáltak előttünk az utakon, vicces kotkodácsolással figyelmeztetve egymást a veszélyre.
És pesze Afrikában is élnek ugyanolyan madarak, mint itthon, csak kicsit más mellé a körítés 🙂
Amúgy is befogadóbb vagyok a szépségre, ha napbarnítottan, lenge nyáriruhában, a hétköznapokat hátrahagyva figyelem a világot 🙂
Az ázott verebeket Stown Town óvárosában, egy gyarmati időkben épült, arab stílusú hotel bűbájos belső kerjében láttam pancsolni a szökőkút vizében, miközben citomfüves házi jegesteát kortyolgattam az illatos kúszónövényekkel befuttatott, több száz éves falak tövében.
A varjak Mombassza egyik gyönyörű koloniális házának teraszáról nézték a keskeny utcácskák forgatagát. Figyelték a tuk-tukok dudálását, hallgatták a szemközti mecsetből kiáramló énekszót, majd károgva szárnyra keltek az öböl sós illatú levegőjében.
És a gólyák! Teljesen máshogy viselkednek, mint odahaza! A végtelen afrikai tájban nem tünnek olyan hatalmasnak, mint a mi falusi házaink tetején és nem is a hűség meg a családi szeretet mintaképei! Bandákba verődve, hangoskodva járnak és csapatostul vetik magukat a sáskák nyomába. Ezt a szép példányt egy krokodiloktól hemzsegő tó partján fotóztam, közvetlenül mellette egy elefánt ivott a vízből!
Azóta kiderült, hogy ő nem is gólya, hanem rózsás tantalusz. Pedig a nyakáig pont olyan, mint egy gólya, csak a feje más 🙂
Ezek után megértítek egy kicsit rajongásomat a kelet-afrikai madárvilág iránt? És ne gondoljátok, hogy csőre töltött teleobjektívvel vadásztam fotóalanyaimra! A képek jártam-keltemben, sokszor telefonnal készültek. A mai napig bánom, hogy nem volt nálam a mobilom, mikor egy nyilvános mosdó ablakán kilesve egy élénk kék, orcáin rózsaszín foltokat viselő apró csodát láttam egy karnyújtásnyira!
Na de hagyjuk a madarakat,legközelebb egy misztikus történetet hozok, tartsatok velem!
villo.blog 