Szeretek vonatozni 🙂 Mikor elképzeltem egy afrikai vonatutat, egyáltalán nem olyan modern, tiszta és gyors járműre számítottam, mint a hangzatos nevű Madaraka Express.
A vasútvonal a fővárosból, Nairobiból indul és Dél-Kenyát átszelve ér el az Indiai-óceán partjára, a bűbájos Mombasába. Mi a harmadik megállójánál szálltunk fel ennek a körülbelül 500 kilométeres szakasznak.
Csodásan indult a reggelünk is. A Kilimandzsáró, melynek csúcsát hiába kémleltük előző nap, teljes pompájában tündökölt előttünk. Afrika fenséges hegye, tetején egy picinyke jégsapkával szinte karnyújtásnyira ragyogott a felkelő nap fényében. Szédületes látvány ez a síkságból majdnem 6000 méter magasra felnyúló egykori vulkán! Úgy szeretnék egyszer felmászni a csúcsára!
Mindig megdöbbent az a kettősség, amit Afrikában tapasztalok. A vasútállomás felé tartva befordultunk egy igazi lepukkant porfészekbe. Gidres-gödrös földút, roskatag házak, ténfergő kecskék között zötykölődtünk. Azt hittük eltévedtünk. Aztán egyszer csak két viskó és egy szemétdomb között behajtottunk egy sikátorba, melynek a végét sorompó zárta le. Itt sem volt rendes út, táblák, semmi utalás arra, hogy egy vasútállomás lenne a közelben. Ezért jócskán meglepődtünk, mikor egy bódéból előbukkant néhány egyenruhás, kiszállítottak bennünket a kocsiból, megnézték az útleveleinket, felnyittaták a csomagtartót, még tükörrel is megvizsgálták az autó alvázát. Az ellenörzőpont után tovább döcögtünk és egyszer csak feltünt a parkoló, az állomás modern épülete és a középkorból egyenesen a XXI. századba kerültünk 🙂
Sokfelé jártam már, de azt hiszem ilyen akkurátus biztonsági ellenőrzést még sosem tapasztaltam, mint ezen a vidéki vasútállomáson. Két ponton is vasszigorral átvilágítottak, megmotoztak, ellenőrizték az útleveleket, a jegyeket, elkobozták az italokat és kis hiján még az ajándékba vásárolt faragott nyelű késeket és egy bicskát is le akartak foglalni. Az utóbbiak némi csúszópénz fejében végül velünk jöhettek 🙂
A váróteremben újabb ámulat, külön oldalon kellett ülni a fekete és a fehér utasoknak! Micsoda rasszizmus ez, kérem?! Még a mosdóhoz vezető folyosón is biztonsági őrök figyeltek bennünket. Nem tudom mit féletenek itt, vagy mitől félnek ennyire.
A vonat érkezése előtt, újabb jegyvizsgálatot követően, biztonsági őrök irányítása mellett mehettünk ki a peronra, ahol nem ám összevissza, hanem egyenes sorban kellett várakoznunk 🙂
Nyílván fotózni sem lehetett, de már későn szóltak ránk 🙂
Fegyelmezetten álltunk a kijelölt helyen, a szabályos beton kockákon, a nyílegyenes, rideg sínek mellett, miközben a hátunk mögötti kócos, trópusi növényekből nyírt sövényben madarak csicseregtek és oda hallatszott a közeli templomból a gospel kórus vidám éneke. Szeretem ezt az országot!
A vonatút pompás volt! Első osztályú, kényelmes, klímás vagonban utaztunk,ami kész szerencse, ugyanis odakinn a délelőtt dacára kutya meleg volt! Étlapról választhattunk szendvicseket és italokat, melyeket egy jobb napokat látott, gurulós kocsiról kínáltak az utasoknak. Dönthető, kárpitozott ülések, hatalmas lábtér, lehajtható asztalka, konnektor a töltőknek, igazán nem volt okunk panaszra!
És az ablak előtt elvonuló táj! Füves szavannák ameddig a szem ellát, rohanó zebracsapatok, leglésző zsiráfok, fák árnyékában hűsölő hatalmas elefántok, magányos baobabfák, a vörös föld és a kék ég szemkápráztató harmóniája. Átkeltünk egy völgyhídon, alattunk a folyómederben nagy csapat teve ivott, a házak közül füstkígyók nyújtóztak az égbe, az átvonuló kecskenyájak nyomában könnyű por lebegett az út fölött. Száraz volt a vidék, közel fél éve nem esett eső errefelé 😦 Csak a parthoz közeledve lett egyre zöldebb a táj.
Döbbenetes volt a kontraszt egy-egy megállónál a hivalkodó, csillogó-villogó állomásépületek és az egyszerű, földszintes házak között, ahogy a kövezett, aluminium korlátos, akadálymentes lejáró belefut a keményre taposott földútba, ahol színesre festett tuk-tukok várnak az utasokra, mellettük a szemétdombon tehenek eszegetnek.
Természetesen hatalmas büszkesége az országnak ez a vasútvonal.
Nem is gondoltam, hogy milyen nagy a kínai befolyás ebben a térségben, ez a beruházás is az ő munkájuk, a vagonok is kínából érkeztek. Az útépítéseket is kínai cégek végzik Kenyában és Tanzániában egyaránt.
Egész úton velünk párhuzamosan futott a régi vasútvonal, melyet még a brit vasúttársaság épített az 1800-as évek végén és kezdetben gőzmozdonyok közlekedtek rajta. Ez a vasútvonal közvetve segített a rabszolgaság visszaszorításában is, ugyanis már nem volt szükség emberi erőre az áruszállításhoz. Néhány éve ezen a vonalon még 15 óra alatt lehetett megtenni az utat Nairobi és Mombasa között, ami most az új expresszel mindössze 4,5 óra. A digitális kijelzőn láttuk, hogy 120km/órával száguldottunk keresztül a Tsavo nemzeti parkon.
Ez a terület igazán emlékezetes a vasútépítés történetében, ugyanis a régi sínpálya lefektetése közben két fiatal hím oroszlán tartotta rettegésben az indiai építőmunkásokat. Kilenc hónapon keresztül, napi rendszerességgel garázdálkodtak a munkások táboránál, éjszakánként kirángatták a sátrukból és felfalták őket. Legalább 35 indiai munkás élete szárad a lelkükön, de van aki száznál is több áldozatról beszél. Végül egy brit tiszt lőtte ki őket. A feljegyzések szerint egyikük olyan hatalmas volt, hogy nyolc ember tudta csak becipelni tetemét a táborba, a másikba pedig kilenc golyót eresztettek, mire sikerült megölniük. Kitömött trófeájuk a mai napig megtekinthető egy amerikai múzeumban.
És ami ennél is érdekesebb a vasútvonal kapcsán, hogy létezett egy ősi kikuju prófécia, mely szerint egy nap vaskígyó fog átkelni a földjükön, ami pusztulást és bajt hoz rájuk. “Egy vaskígyó fog átkelni a sós tóból a Nagy-tó földjére…” szólt a jövendölés. Az eredeti vasútvonal az Indiai-óceán és a Viktória-tó között húzódott, ami eléggé passzol a jóslathoz. A próféta előre látta, hogy amint a “fehér törzs” megérkezik, elünnek a szarvasmarháik és kifosztják a földjeiket.
Írtó különös, hogy létezik egy indián prófécia is, ami szintén a vaskígyóról és a vele érkező idegenekről szól, akik elveszik az indiánok földjeit és elkergetik őket. Izgalmas,nem?
Közben a vonatunk megérkezett Mombasába, ahol új kalandok vártak ránk, de az már egy másik történet 🙂
Imádom, hogy a kijáratot úgy mondják, hogy kutoka 🙂
villo.blog 