Váratlan kalanddal kezdődött a napunk. Egy elakadt autót húztunk ki a sárból, számtalan összeverődött helyi fickó segítségével. Rejtély honnan kerültek elő a kíváncsiskodók arról a végtelen pusztáról, amerre jártunk. Ettől a vontatástól fura hangja lett a kocsinknak, ezért a legközelebbi településen beugrottunk egy autószerelőhöz. Tamás, a vezetőnk azt mondja, hogy Afrikában egy kalapáccsal bármit meg tudnak szerelni és így is lett. Egy istenhátamögötti falucska sáros udvarán néhány ember körbevette az autót és amíg mi megittunk egy kólát a kocsmában, addig megjavították a kocsit.
Indultunk tovább, de milyen helyeken! Ezen a szakaszon új út épül, mi mellette, valami árokpart szerűségen zötykölődünk, nyeljük a port, visszaintegetünk a nyájukat terelő vidám kisfiúknak. Egy helyen nem lehet tovább menni, elfogy alólunk az út. Táblák persze sehol. Semmi gond, egyszerűen áthajtunk egy udvaron a csirkék között és rámosolygunk az asszonyra, aki zöldséget pucol a kertjében.
Ez a vidék egy félnomád pásztornép, a maszájok lakhelye. Kerek tetejű, bozótkerítéssel körbevett házaik és hatalmas nyájaik még varázslatossabbá teszik ezt a különleges tájat. A maszáj törzs híres függetlenségéről és bátorságáról. ” Csak oroszlánnal és maszájjal ne találkozzon az ember!” – tartották az egykori rabszolgakereskedők. Nincs állandó lakhelyük, folyton vándorolnak a legelők között, iskolába nem járnak, adót nem fizetnek, a népszámlálásokon sem jelennek meg. Szabadok mint a madár! Mezitláb járnak, a saját törvényeik szerint élnek és fütyülnek a körülöttük sebesen változó világra! Jellegzetes élénkpiros ruházatuk, hosszú lándzsájuk, büszke és mélóságteljes megjelenésük népszerű témája az Afrikában készült fotóknak, biztosan ti is láttatok már ilyet.
A poros sárga út két oldalán sárból tapasztott kunyhók, bozótokra aggatott, szélben lebegő színes ruhák, óriási kaktuszok, kékes levelű aloe bokrok, nyúlánk szizál pálmák és vadvirágok, ameddig a szem ellát. Forrón tűz a nap, az ég annyira kék, amilyet talán még sosem láttam. Áthajunk egy vízzel teli árkon, a parton tehenek oltják a szomjukat, a fák ágain majmokat fedezünk fel. És a maszáj pásztorok. Megunhatatlan látvány. Hosszú botjukra támaszkodó éjfekete, nyúlánk alakok, fél vállukon átvetett piros kockás leplük lobog a szélben. Karcsú, színes szobrok a zöld tájban.
Hamarosan változik a vidék. A Nagy-hasadékvölgyhöz tartunk, amelyet két távolodó földkéreg lemez alakított ki, évmilliókkal ezelőtt. Ez a mély völgy folyamatosan szélesedik, a tudósok szerint annyira szét fog nyílni, hogy Afrika keleti része elszakad a kontinenstől! Itt a hasadék mentén az erős a vulkáni tevékenység hatalmas hegyeket hozott létre. Így keletkezett a szépséges Kilimandzsáró, a Kenya-hegy vagy az Ol Doinyo Lengai, melynek tetején a maszájok istene lakik és ahová mi is igyekszünk.
Az “út” kriminális, elképzelhetetlen, kirázza az ember belét. Mindössze két keréknyom a sziklákon keresztül, néha teljesen oldalra dől a kocsi, mindenütt csak kövek, hőség és por. Az út szélén hófehér mosolyok a fekete arcokban, integetnek, nevetnek felénk. Sót gyűjtöttek, azt árulják az út mentén. Nem sok jármű fordul meg errrefelé.
Egy dombtetőre érve feltárul előttünk az Ol Doinyo Lengai szabályos háromszöge. Kivetített háttérnek látszik a tűző nap fényében, csak a felhők árnyjátéka teszi térbelivé. Ez az egész vidék egy különös világ. Hihetetlen fények és kontrasztok, mellbevágóan drámai hangulatú a táj.
Végre megérkeztünk az Ol Doinyo Lengai lábánál lévő szállásunkhoz. Valódi kis zöld oázis ez a hotel, melynek a kertjében kempingezni is lehet. Teraszunkról fenséges látványt nyújt a a tájat uraló hegy, amit csapatunk férfi tagjai az éjjel meg fognak mászni. Az Ol Doinyo Lengai “az isten hegye” maszáj nyelven. Ez a több mint háromezer méter magas aktív vulkán utoljára pár évvel ezelőtt tört ki, szomorú szürke hamuval borítva be vastagon az egész vidéket.
Kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat és már elénk is toppant egy alacsony termetű, mosolygós maszáj vezető. Az ő kíséretében indulunk el a tópartra. Alig várom, hogy közelről láthassam a flamingókat! Harsogó zöld sásféle között kanyarog az ösvény, mintha egy idegen bolygón járnánk, annyira szokatlanok a színek és az árnyak. Át kell kelnünk egy patakon is, melynek a víze meglepően meleg. Volt aki lábon, volt aki háton jutott át rajta 🙂
A túlparton döbbenetes látvány fogad bennünket! Tucatnyi halott pelikán és flamingó teteme hever a lábunk előtt! Vezetőnk szerint a szélsőséges éghajlat miatt nem találtak elegendő táplálékot. Az egész partszakaszon elhullott állatok hevertek!
A Nátron tó vize egyszerre sós és lúgos is. Annyira lúgos, mint egy szappan. Természetesen ihatatlan, kizárólag sókedvelő mikroorganizmusok élnek meg benne, melyek különleges, narancssárga színt kölcsönöznek a víznek. A flamingóknak ideális ez a környezet. A vízben keletkező apró élőlények táplálékot nyújtanak számukra, a sekély vízű tó közepére épített fészkeiket pedig nincs az az éhenkórász hiéna vagy sakál, aki meg tudná támadni. A tó vízének annyira magas a nátron-só tartalma, hogy amelyik állat esetleg belekerül az gyakorlatilag mumifikálódik! A száraz évszakban rengeteg ilyen tökéletesen konzerválódott tetem kerül felszínre a tó körül. Misztikus, különös világ melyen járunk.
Még csak állatkertben láttam flamingót, el voltam bűvölve ezektől a csinos, rózsaszín szépségektől! Az égen úszó felhők folyamatosan változtozatták a táj drámai megvilágítását, elképesztő színeket kölcsönözve a természetnek.
Amíg mi sétáltunk, addig a kocsink köré, a fűbe telepedett egy csapat asszony. Errefelé bárhol megállunk, nyomban megjelenik néhány lány egy nagy táska eladásra szánt karkötővel. Ez egy szegény vidék, az itt élő maszáj családokat a Szerengeti környékén lévő, dús legelőkről költöztette ide a tanzán kormány. A karkötőárus asszonyoknak valószínűleg az az egyetlen bevételi forrása, hogy a nagy ritkán erre járó turistáknak eladnak néhány ékszert. Szívfájdító látvány, ahogy alázatosan ülnek a kiterített kendőre pakolt karkötők mellett és reménykedve várják, hogy vegyünk valamit. Így utólag rettentően bánom, hogy nem vettem mindegyiküktől egy-két apróságot 😦
Visszatérve a hotelbe bedugtuk a konnektorba a telefonokat, de egyik sem működött. Pedig a lámpák égtek. Értetlenül álltunk a dolog előtt, ezért a frissen locsolt füvön keresztül elballagtam a recepcióra segítséget kérni. Amíg várakoztam a központi épületben, felfedeztem egy elosztót az étterem egyik asztalán, melybe számtalan telefon töltője volt bedugva. Hamarosan megtudtam az okát. Jelenleg csak napelemről működik minden, ami nem ad annyi áramot, hogy a házakig eljusson. Villanyszerelő csak Arushában van. Természetesen elhívták, még januárban. Csak aztán közbe jött az esős évszak, az áradás elvitte az utat, így még nem ért ide. Júniusig. Afrika annyira hihetetlen hely, imádom!
Lassan leszállt az este. Teraszunkon ücsörögve egy jéghideg sörrel leöblítettük az út porát. Hallgattuk a hazatérő nyájak kolompjainak kedves dallamát és a kert fáin az alváshoz készülődő madarak egyre halkuló csivitelését. A sötétbe borult hegycsúcs némán várta, hogy társaink meghódítsák az éjjel és a kráterben bugyogó láva mellől pillanthassák meg a hajnal első sugarait.
Annyira elkalandoztam az írásban, hogy az itt töltött két nap többi csodáját a következő bejegyzésben folytatom 🙂 Tartsatok velem!
villo.blog 