Kenya és Tanzánia óceánparti nyaralóhelyeihez úgy hozzátartoznak a tűzvörös lepelbe burkolt, gyöngyökkel ékesített maszáj harcosok, mint a kókuszpálmák. A félnomád pásztorok törzséből való fiatal srácok a szárazföld középső részeiről érkeznek a turistáktól hemzsegő partszakaszokra szerencsét próbálni.
Karen Blixen, a leghíresebb Afrikáról szóló könyv szerzője így ír róluk:
“A maszáj harcos nagyszerű látvány. Ezeket a fiatalembereket a legnagyobb mértékben jellemzi az a különleges inteligencia, amit mi sikknek hívunk. Noha zabolátlannak és hihetetlenül festőinek tetszenek, a természetük önálló, független, belülről fakadó. Tartásuk nem felvett modor, nem valamiféle idegen tökély lemásolása, bensejük elválaszthatatlan része, fajtájuk és történelmük kifejeződése. Fegyverzetük és minden ékességük pedig éppúgy hozzájuk nőtt, mint szarvashoz az agancsa.”
Ezektől a szép arcú, kedves modorú, büszke tartású fiúktól vásárolhatunk hagyományos maszáj ékszereket, melynek készítését szívesen meg is mutatják az idegeneknek. De találkozhatunk velük a szállodáknál biztonsági őrként is. Törzsük férfiai messze földön híresek bátorságukról és harciasságukról, így ez a foglalkozás igazán testhezálló számukra. Esténként pedig népszerű programnak számítanak a maszáj táncbemutatók az éttermek teraszán és a hotelek bárjaiban. Állítólag legendás ugrálós táncukat a koronás daru násztánca ihlette és úgy tartják, azért ugrálnak magasra a levegőben, hogy közelebb legyenek az istenükhöz, Ngaihoz.
Hogy szeretik-e ezek a fiúk az itteni életet? Egy maszáj barátom, Willam elmondása szerint nem. Ők a bozótban, a teheneik mellett érzik otthon magukat. Népcsoportjukban ez a korosztály egyfajta társadalmi vákumban él. Harcossá, azaz moránná avatásuk után kiköltöznek a faluból őrizni az állatokat és agglegény bandába tömörülve töltenek el akár több mint egy évtizedet, amíg elegendő vagyonuk nem lesz a nősüléshez. Hagyományosan fontos szerepük van a közösségben, ők biztosítják a védelmet a vadállatok és a környező népek támadásai esetén. A kisfiúk alig várják, hogy végre moránok lehessenek. Néhány évtizede még a harcossá avatás része volt, hogy meg kellett ölniük egy oroszlánt. De mivel a vadak nagyrészt kipusztultak, a háborúskodás is inkább aszályos években jellemző és a legelőik kezdenek kiszáradni a klímaváltozás következtében, ezért kénytelenek valami pénzkereseti lehetőség után nézni.
William azt mesélte, drága mulatság nekik az ország közepépső vidékéről Zanzibár szigetére utazni. Több egykorú fiú indult el együtt. Az út egy részét gyalog tették meg, utána közel 12 órát zötyögtek a helyi busszal. A legnagyobb költség a hajós, aki átviszi őket a szigetre. Neki nem csak pénzt, meghatározott mennyiségű cigarettát is kell fizetnük a fuvarért. William a többi környékbeli sráccal több mint fél évet töltött a parton. Letáboroztak egy üres telken és ugyanúgy a szabad ég alatt aludtak, mint odahaza. Árulták az otthonról hozott karkötőket és ha csak pár dollárt kerestek aznap, azt megosztották egymással. Ünnepekkor pedig tehenet vágtak a bozótban, melynek a vérét is megitták. Ugyanis a moránok hagyományosan csak tejet, vért és húst fogyasztanak.
Azért persze a maszájok feltalálják magukat az óceán partján is. Többségük egyáltalán nem járt iskolába és csak törzsük nyelvét, a maa-t beszélik, de gyorsan elsajátítják a partvidéken használatos szuahélit és az angolt is. És beletanulnak a helyi életbe. Telefont vesznek maguknak. Esténként focimezre cserélik vörös kendőiket és játszanak egy meccset a parton.
Játékuk emlékeztet a focira, de közben felugrálnak a levegőbe, birkóznak és bohóckodnak 🙂 Döbbenetes mennyire ruganyosak! Próbáltunk ugrálni velük, de a legnagyobb erőfeszítéssel fele olyan magasra sem tudtunk elrugaszkodni, mint ők.
Biliárdoznak ha üres az asztal és barátkoznak a medencénél napozó turistákkal 🙂
Rettentő közvetlen és vidám természetű emberek és úgy láttam, nem csak érdekből. A maszáj településeken is mindenhol csak kedvességgel és mosolyokkal találkoztunk.
Az afrikaiak amúgy is irígylésreméltóan tudnak a mában élni. Nem agyalják túl a dolgokat, csak élvezik a jelen pillanatot.
Érdekes volt figyelni a maszáj srácokat, hogy ha ketten találkoznak a parton, sosem mennek el szó nélkül egymás mellett. Jó pár percet beszélgetnek, ráérősen. Egy-két generációval ezelőtt ezek között a szétszórt településeken élő emberek között az volt az egyetlen információáramlási lehetőség, hogy a távolból érkezőtől tudták meg az aktuális híreket. Ha két idegen találkozott a bozótban bemutatkoztak egymásnak, megmondták az apjuk nevét, hogy honnan jöttek és hogy mi történt a falujukban. Rendben vannak-e a tehenek, nem jár-e oroszlán a környéken, lesz-e esküvő, meghalt-e valaki.
Évszázadokon keresztül változatlan mederben folyt az életük. Vándoroltak az állataikkal legelőről legelőre, megépítették tapasztott házaikat, mindenkinek megvolt a szerepe a közösségben. De a világ változásai hozzájuk is elértek. Például az okostelefon náluk is menő, annak ellenére, hogy a falvakban nincs áram. El kell sétálniuk vagy a szerencsésebbeknek motorra ülniük, hogy egy nagyobb településen feltölthessék a mobiljukat.
Amint a fotókon is látni, azek a fiúk rettentő jóképűek. Egzotikusan festenek törzsi viseletükben, szerények, udvariasak, mosolygósak, ezért sok-sok fehér lány esik szerelembe velük. Regény és film is született egy svájci lány történetéből, aki hátrahagyva korábbi életét, összekötötte a sorsát egy maszáj harcossal.
Ezek a románcok ritkán fordulnak komolyra. A fiúknak általában van barátnőjük a törzsükből, akár több is és komolyan tervezik a nősülést. Népük hagyományai szerint házas férfiként egy új szintre lépnek a társadalmukban. Akkortól vehetnek például részt a közösséget érintő tanácskozásokban és anyagi helyzetüktől függően később több feleséget is vásárolhatnak maguknak. Természetesen szarvasmarháért, ugyanis a maszájoknak legfontosabb értékük és vagyonuk a tehenük.
Ha megismernek egy fehér lányt, gyakran próbálnak pénzt szerezni tőle valós vagy kitalált indokokkal, mint a beach boy-ok mindenütt a világon. Mondjuk ez elég általános jelenség Afrikában. Akárkinek megadtuk az elérhetőségünket, előbb utóbb megkeresett, hogy lebetegedett az anyukája, kórházba került egy rokona vagy leégett a háza. Persze az ő szemükben minden európai iszonyú gazdag. Egy éttermi vacsorára elköltünk annyi pénzt, amiből ott egy család egy hónapig él! És valljuk be, nekünk mi mindenünk van hozzájuk képest! Ők irigyelnek minket, én viszont szívesen élném az ő egyszerű, természetközeli életüket.
Olyan férfiak is akadnak, akik eleve pénzért kínálnak szexuális szolgáltatást az idősebb fehér nőknek. Állítólag van, hogy a családjuk, akár maga a feleség küldi a férfiakat a partra pénzt keresni, ha megszorulnak otthon. A házastársi hűség nyílván nem ugyanazt jelenti mint nálunk. A maszáj közösségekben többnejűség van és a feleségeket szívesen megosztják a vendégekkel vagy saját korcsoportuk tagjaival.
Kenyai hotelünk éttermében például a vacsoránál szinte kizárólag nyugdíjas korú férfiak ültek csinos fekete lányokkal és korosabb fehér hölgyek, náluk kb harminc évvel fiatalabb színesbőrű srácokkal. Házaspárok utaznak el úgy nyaralni, hogy a papa egy csini néger csajjal, a mama egy jóképű feka sráccal múlatja az időt. A szexturizmus Afrikában persze nem csak a maszájokat érinti.
Az egész kontinensen, a szegénységből és a munkanélküliségből adódóan rengeteg a prostituált.
A helyiek féltékenyek a maszájok sikereire, sokan öltöznek be maszáj “jelmezbe” hogy felpörgessék egy kicsit az ajándéktárgy bizniszüket 🙂 Pár ott töltött nap után könnyű kiszúrni a valódi massai fiúkat. Szerintem a világon senki másnak nincs olyan vékony, inas lábszára mint nekik! A bokaperecük a csuklómra nem megy rá!
Zanzibáron panaszkodott nekünk egy fickó, hogy ezek a fránya maszáj fiúk boszorkánysággal és varázsszerekkel elcsábítják az asszonyaikat. Ahogy elnéztem a jellemzően köpcös, pocakos, korán kopaszodó szigetlakókat, nem vagyok benne biztos, hogy a varázslat az oka…
És végezetül egy fantasztikusan érzékeny és szívszorító film egy fehér nőről,aki a szerelmet keresi Kenyában:
villo.blog 