Törzsek,jelek,hiedelmek- a testmódosítások

Testtorzítás.

Ijesztő szó, ugye?

Számtalan népcsoport él a világon, akik szokatlan módon alakítják át a testüket. Kitágított ajkak vagy fülcimpák, hosszúra nyújtott nyak, művészi mintába rendezett sebhelyek. Külön izgalmas a dologban, hogy egymástól távoli kontinenseken ugyanazok a furcsa ötletek jutottak az emberek eszébe.

A testmódosítás szokása általában elzárt közösségekben, a természettel szoros kapcsolatban élő népeknél alakult ki, akiknek mindennapjait szerteágazó hiedelemrendszer szabályozza.

És hogy miért csinájlák ezeket a bizarr és fájdalmas beavatkozásokat? A leggyakoribb ok a tetszeni vágyás, de lehet a szexualitás fokozása, a közösséghez tartozás szimbóluma vagy egy új életszakaszba lépés megjelenítése.

Számomra a legdurvább látvány, mikor a nőknek felvágják az ajkát és fából vagy agyagból készült tányért tesznek bele. Iszonyú érdekes és különleges, de a hideg kiráz tőle!

Több afrikai és dél-amerikai törzsnél dívik ez a szokás. A kamaszkorba lépő lányok alsó ajkán pár centiméteres vágást ejtenek, amibe egy fadarabot feszítenek. Néhány hét után, ha begyógyult a seb, nagyobbra cserélik a fa pecket, egészen addig, amíg akkorára nem tágul a száj, hogy beleférjen a kb 10 cm átmérőjű, gondosan díszített agyag tányér. A megfelelő illeszkedéshez sokszor néhány fogat is el kell távolítani. A legmenőbbeknek 20-25 centiméteres tányér is befér a szájukba! Minnél nagyobb, annál kívánatosabbnak tartják a lányt és annál több marhát fizet az apjának, aki feleségül kívánja venni. A lányok pedig büszkén viselik tányéros ajkukat, amivel sem beszélni, sem enni nem tudnak.

Számukra ez az önbecsülésük, bátorságuk és kitartásuk jelképe, a szépségük szimbóluma és egyfajta önkifejezési mód is. Feltételezések szerint azért alakult ki ez a hagyomány, hogy a törzs asszonyait eképpen elcsúfítva megvédjék a rabszolgakereskedőktől, de az idők során a szokás másféle tartalmat nyet.

Nekem a tányértól feszülő ajak látványánál azt hiszem csak az a rosszabb, mikor kiveszik és csak úgy lóg lefelé a szájuk!

Egy másik elképesztő szokás a hegtetoválás, ami Ausztráliában, Új-Zélandon és Afrika számos törzsénél ősi hagyomány. Akinek sötét a bőre, az sima tetoválással nem sokra megy. Viszont ez az eljárás eszméletlen fájdalmas és a procedúrát egyetlen nyikkanás nélkül kell elviselni, természetesen fájdalomcsillapítás mentesen. A minták mindig személyre szabottak és egy-egy törzs ősi jelképtárából valók. A lányok hegei a szépségük kihangsúlyozására szolgálnak, a férfiaké a felnőtté válás, egy fontos esemény megélése vagy a bátorság szimbolumai. Ahogy Harry Pottert is a villám alakú sebhelye határozta meg egész életére, vagy minket is emlékeztet a térdünkön viselt heg egy gyerekkori biciklis esésünkre, úgy ezek a “direkt csinált” hegek is fontos jelentőséggel bírnak és mesélnek viselőjük életéről.

A hegtetoválás készítésekor előre megrajzolják a mintát, majd egy üvegdarabbal vagy pengével szó szerint lenyúzzák a bőrt. Ez iszonyúan vérzik és rettenetesen fáj, de hang nélkül kell tűrni, különben szégyenben marad az ember a törzs tagjai előtt. A sebekbe hamut dörzsölnek, hogy begyulladjon, ugyanis a gyulladás alakítja ki a kidudorodó mintát. Utána is komoly fájdalmakat kell kibírni és a gyógyulás hosszú hetekig eltart, direkt olyan gyógynövényekkel kezelik, melyek nem engedik begyógyulni a sebet, hogy minél vastagabb legyen a heg.

Burmában egyes törzsek még mágikus védőamuletteket is helyeznek a megvágott bőr alá, ami szépen lassan belenő a testükbe.

Hasonló módszer az egy törzsbe tartozók orcájának megjelölése különböző mintákkal.

A szenegáli szerer törzsnél azzal hangsúlyozzák a lányok ajkának szépségét, hogy körbe tetoválják. Az ottani férfiak gyönyörűnek találják a sötét háttérrel kiemelt vörös ajkat és fehér fogakat. Nekem inkább olyan, mintha szakállt viselne szegény. Ez sem lehet kellemes érzés amikor készítik…

Zsiráfnyak. Állítólag több mint ezer éve dívik afrikai és ázsiai népcsoportoknál a nyak megnyújtásának hagyománya. A lányok nyakára helyezett réz spirál vagy az egymás fölé rakott gyűrűk valójában nem a nyakat nyújtják, hanem lenyomják a kulcscsontot és a felső bordákat.

A burmai padung törzs leányai öt éves koruk körül kapják az első nyakspirált. A szertartás pontos időpontját a sámán határozza meg. Az ünnepség keretében a kislány nyakát olajokkal megmasszírozzák és utána ráigazítják a rézből készült spirált. Néhány évente újabb rituális szertartást tartanak, ahol imádság, áldozatok bemutatása, fürdetés és masszázs után hosszabbra cserélik ki a nyakspirált. Ezeken az eseményeken csak nők vehetnek részt. Idősebb korukra az asszonyok nyakán lévő gyűrűk akár 6 kilósak is lehetnek és komolyan megkeserítik a mindennapi életet. Egy egyszerű leülés vagy felállás is nehézkes lehet, nem is beszélve az alvásról, melyhez speciális, fa lapokból készült párnát használnak. Téves az a hiedelem, hogy eltörik a nyakuk, ha leveszik róluk a karikákat, viszont az elsorvadt nyakizmok miatt hatalmas fájdalommal jár.

Többféle elmélet létezik, hogy miért alakult ki ez a bizarr szokás. Az egyik szerint a fémmel borított nyak védelmet nyújt a környéken gyakori tigrisek támadása elől. Azt is mondják, hogy így a nők hasonlatossá válnak az általuk szentként tisztelt sárkányokhoz. És itt is felmerült az az elgondolást, hogy így elcsúfítva megvédik őket, hogy a rabszolgakereskedők vagy a szomszédos törzsek férfiai elrabolják ezeket a bájos arcú lányokat.

Vannnak törzsek, ahol az egyik alsó fogat szokás kiütni fadarabbal, egy avatási szertartás keretében. Hitük szerint ájulás vagy kígyómarás utáni szájzár esetén ezen a résen át lehet gyógyszert beadni, illetve a lélek is ezen a helyen tud távozni a testből.

Van még egy dolog, ami nem látszik, mégis fontos. A körülmetélés. Míg a férfiaknál vallási és higiéniai okai vannak, a nők esetében ez egyértelműen kitolás egy férfiközpontú társadalomban. Afrikában és Ázsia egyes részein rengeteg törzsnél csonkítják meg a női nemi szerveket. Egyiptomban “csak” a csiklóját vágják ki a néhány hetes kislányoknak, de sok népcsoportnál tizenéves lányokat szabadítanak meg külső nemi szerveik egy részétől, fájdalomcsillapítás és fertőtlenítés nélkül. Jajgatni itt sem szabad. Ezek a beavatkozások nem csak a szexualitás örömétől fosztják meg a lányokat, hanem sokféle gyulladást, fertőzést, meddőséget okoznak és adott esetben halállal is végződhetnek.

Akarjátok hallani hogyan végzi ezt egy erre szakosodott asszony?

A művelethez bármi felhasználható, ami éles. Kő, űveg, penge vagy kés. A kisebb beavatkozásoknál a csiklót a hüvelykujja és a mutatóujja közé fogja, kihúzza és egyetlen vágással lenyisszantja.

A nagyobb “műtéteknél” a lányt az idősebb nőrokonok lefogják, hogy ne tudjon mozogni, ami sokszor a csontok repedésével jár. Ezután egy gyors mozdulattal, a csikló tövétől indulva eltávolítja a csiklót és a szeméremajkakat. A levágott részt megmutatja egy idősebb nő rokonnak, hogy eleget vágott-e ki. Ezután lemetszi a külső szeméremajkakat is és a hüvelybementetet összevarja. Faággal fixál egy kb 2-3 centiméteres nyílást, amin a menstruációs vér és a vizelet távozni tud. Végezetül gyógyfüvekből és cukorból főzött borogatást tesz a sebre és a gyógyulás elősegítésére összekötözi a lány lábait csípőtől egészen a bokájáig. Az eltávolított darabokat egy zsákban oda adja a lánynak, hogy magával hordhassa.

Úgy képzeljétek el, hogy gyógyulás után egy dobszerűen feszülő börréteg keletkezik egy apró nyillással, mellyet az első aktus alkalmával a férj vagy egy bába késsel nyit meg a megfelelő méretűre. Szülés előtt még egy kicsit nagyobbra vágják. Mivel a húgycsőnyillást hegszövet fedi, ezért a vizelet is ezen a lyukon át távozik, egy egész életen át fájdalmas vizelést és gyulladásokat okozva. Ezek az asszonyok megnyomorítva élik le egész életüket, és ha nem halnak bele a fertőzésekbe és a vérveszteségbe már a legelején, akkor minden egyes vécézésnél vagy szexuális együttlétnél pokoli fájdalmakat élnek át.

Tudtátok hogy ez ilyen? Több mint kétszázmillió nő él a világban, akin kisebb vagy nagyobb mértékű körülmetélést végeztek.

Ehhez képest barátságos ügy a fülcimpa alsó vagy felső részének tágítása, melyre a világon mindenhol találni példát.

Vannak jelek és szimbólumok, melyek nem hagynak maradandó nyomot.

Ilyen a henna festés, mellyel évezredek óta díszítik az asszonyokat Indián és Pakisztánon át az iszlám országokig. Legertejedtebb a menyasszonyok kezének és lábának művészi kidíszítése, de használják hogy jó szerencsét, egészséget vagy terékenységet hozzon, valamint a gonosz szellemek elleni védelemre is. A sivatagi népek szerint hűsíti a bőrt.

A maszáj és szamburu népcsoport ünnepek és szertartások alkalmával okker festést használ. Ezt vörös színű földből, tehénzsírból és a szent hegyükből származó gyógynövényekből készítik. A különböző avatási ceremóniák alkalmával ezzel kenik be a frissen borotvált koponyát, a fiatal harcosok különleges mintákat pingálnak vele magukra és a lányok a nyakukra kenik, hogy még szebbek legyenek 🙂

Ebbe a csoportba tartozik a burmai nők thanaka festése is, amit dekorációként, nap elleni védelemként és hidratálóként is használnak. Burmában kevés lány lép az utcára ennek festéknek a felkenése nélkül. Az aranyosan csillogó kenőcsöt egy helyi fa kérgéből készítik és már kétezer éve viselik az itt élő népek.

Van úgy, hogy a festékek is letörölhetetlenek.

Thaiföldön pedig a táncnők hosszú sárgaréz körmöket húznak az ujjaik végére, hogy még kecsesebb és kifejezőbb legyen a mozgásuk. Ezek a táncok ősi mítoszok történeteit jelenítik meg, akár egy mozdulatokból szőtt költemény.

Ahány ház, annyi szokás. A szépség minden kultúrában mást jelent és láthatóan mindenki megszenved érte. Amíg nálunk a lányok szilikonnal dúsítják kebleiket, addig egyes országokban forró kövekkel vasalják le, hogy meg se nőljön. De az a hatalmas különbség, hogy amíg mi önként vágunk bele a testünk megváltoztatásába, addig a világ más részein élő nőknek egyáltalán nincs választásuk.

Eredtileg érdekességek felsorolásának szántam ezt az összeállítást, de ahogy utána néztem a testmódosítások eljárásainak, annyira megsajnáltam ezeket a nőket, hogy akaramtól függetlenül egy kicsit feminista hangvételűre sikeredett az írás.

Végezetül köszönet Régi Tamás antropológusnak a fotókért és a szakmai segítségért.