Hogy tud énekelni egy kút?
Afrikában bármilyen csoda megtörténhet!
Rémesen rossz úton zötykölődünk a ritkás bozótosban. A tövises növényzet mélyén néhol karóvázas kunyhókat látunk, másutt kecskenyájakat terelő gyerekeket. Ez a vidék távol esik a civilizációtól, aki itt nő fel, rendszerint nem jut el az iskolába, minden dolgos kézre szükség van a ház körül. Ámulatba ejtő világvégi tájon járunk, a rozsdavörös földből gömbölyű vulkanikus sziklák emelkednek, az akáciák ezernyi zöld árnyalatban pompáznak, a forró szél néha édes, máskor fűszeres illatot sodor felénk. És döglesztő meleg van.
– Water! Water! – kiáltozik terepjárónk mellett futva egy kicsi lány, sofőrünk rosszalló pillantásától kísérve kinyújtunk neki két üveg vizet az ablakon. A tiszta víznél nincs nagyobb kincs a világnak ebben a zugában.
Egyszerre lekanyarodunk a kitaposott keréknyomról a semmibe, a kocsi oldalát sivítva karcolják az ágak, fel le pattogunk a gödrök között, hova a fenébe megyünk ?!
Pár perc után megállunk egy magas, zöldellő parton, alattunk szélesen kanyargó, selymes sárga homokkal borított, kiszáradt folyómeder. Lent, a száraz évszakban alvó folyó közepén állatok és emberek gyülekeznek. Valami mélyen zúgó dallamot sodor felénk a szél. Nem lehet igaz! Ez egy valódi éneklő kút!
Annyi könyvben olvastam már róla! Már Teleki Sámuel,aki az 1800-as években járta ezt a vidéket,megemlítette feljegyzéseiben ezeket a csodálatos víznyerő helyeket!
Mi a különleges egy ilyen kútban?
A száraz évszakban, mikor már hónapok óta nem esett és sehol sem találni egyetlen csepp vizet, akkor ásni kezdenek a folyómederben.
Először csak egy kisebb mélyedést, majd ahogy csökken a talajvíz szintje, egyre mélyebbre és mélyebbre ásnak és a több embernyi mélységű gödör aljáról merik ki az iszapos vizet. Ezt issza ember és állat egyaránt.
A legalul álló megmeríti az edényt, feladja a felette lévőnek, ő pedig még feljebb, a peremen várakozónak és ahogy kézről-kézre jár a vödör, száll vele egy dallam. A dal, akárcsak a vizes csöbör, emelkedik fel és le, mélyen és magasan szárnyal, a kút fala visszaveri és felerősíti a hangokat, igazi ősi afrikai varázslat a bozóterdő mélyén! Hát egy ilyen kúthoz érkeztünk meg!
Ahogy felbukkanunk az árnyékos partoldalon, egy öreg pásztor fenyegően indul felénk, bunkós végű botját lengetve, hogy meg ne próbáljunk fotókat készíteni! Egy kisebb bankjegy azonnal megszelidíti, még a nyakában lógó, gyöngyökkel ékesített dohányos szelencéjét is megmutatja! Pedig néhány évtizede az itt élők még úgy hitték,a fényképezőgépen rögzített fotó elrabolja a lelküket.
A száraz ágakkal bekerített gödör nem túl mély, egy fiatal, csodásan felékszerezett félmeztelen szamburu harcos áll az alján egy vödörrel, azzal meríti a peremen lévő fa vályúba a vízet.
Körülötte fényes szőrű zebu marhák várnak a sorukra, hogy szomjukat oltsák a vályúnál. A magas partról elnyűtt ruhás kislány vezette,kolompoló kecskenyáj közeledik a kúthoz.
A hegtetoválásokkal díszített, képeslapokra vagy útikönyvek illusztrációjához dukáló ifjú harcos komoly arccal dolgozik, jöttünkre elhallgat a dallam, a tehenekhez tartozó idős pásztor is félrevonul.
Kérjük a kifürkészhetetlen tekintetű fiút a kút mélyén, hogy énekeljen még. Nem tudjuk érti-e,arckifejezése semmit nem változik,meri tovább a vizet. Végül nekikezd a hümmügös ritmusnak, de a dala kényszeredett, nem szívből szólt. Azért nekünk így is tetszik! 🙂
Már csak néhány tucat ilyen kút van az egész világon! Annyira boldog vagyok,hogy láthattam egyet! A néprajzkutatók szorgalmasan gyűjtik az itt énekelt dalokat,hogy fennmaradjanak az utókornak.
Kenya nomád pásztor népei, a maszájok, szamburuk, rendillék, turkanák és boranák évszázadok óta változatlan konoksággal terelgetik legelőről legelőre jószágaikat az egyre szárazabb vidéken. Szarvasmarháik és kecskéik a vagyontárgyaik és a legnagyobb kincsük. Kizárólag ünnepekkor vágnak le állatot, tejükkel és kíméletes módon megcsapolt vérükkel táplálkoznak. Dalaik, melyeket az éneklő kutak falai döngve visszavernek, marháik dícséretit zengik.
Az állatok felismerik gazdáik énekét,csak akkor jönnek a vályúhoz,ha a megszokott dallamot meghallják.
Ha több száz évvel ezelőtt jártam volna ezen a tájon, a széles folyómederbe letekintve ugyanez a látvány fogadott volna. Egy kézzel ásott kútból vizet merítő férfi és körülötte nyájak, botokra támaszkodó karcsú lábú pásztoraikkal és az ének, amely messzire száll a fekete-afrikai forró napsütésben. 🙂
villo.blog 