Sosem tudok aludni a repülőn. Teljesen elzsibbadt már a lábam a szűk üléssorok között, mikor végre megéreztem a kávé illatát.Megkezdtük az ereszkedést Arusha apró repülőtere fölött. Izgatottan húztam fel a rolót, hátha megpillantom a vöröslő felhőkből kibukkanni a Kilimandzsáró híres-nevezetes csúcsát.
Úgy képzeltem el, hogy egy afrikai ország bájosan elmaradott hely lesz. Egy kicsit azért is utaztam ide,hogy olyan világot találjak,ahová még nem ért el a globalizáció. De a reptéren az online regisztráció után jól szervezett tesztelés várt, kint pedig tökéletes minőségű utak és gyors internet fogadott. Na meg Tamás,aki Afrika-kutató,antropológus és négy fős csapatunk vezetője lesz.
Bepakoltuk a cuccainkat egy menő jeepbe és már indultunk is tanzániai kalandjainkra!
Bemelegítésként egy varázslatos hangulatú koloniális kávézóba mentünk,ahol a verandán ücsörögve szinte láttam magam előtt a gyarmati idők bricsesznadrágos,szafari kalapos urait a fonott székekben ücsörögni!
A fenséges kávé után négykerékmeghajtásba kapcsoltunk és nekivágtunk a sáros hegyi utaknak, hogy megnézzük a Kilimandzsáró oldalában élő, földművelésükről híres csagák kertjeit és a 70 méter magasból lezúduló Materuni vízesést.
Tanzániában száznál is több etnikum él,közülük az egyik legnépesebb a kertgazdálkodásáról és hagyományos öntözőrendszereiről ismert csaga népcsoport. A gyarmatosítás idején törzsfőnökeik jó viszonyt ápoltak az akkor Tanganyikának nevezett ország német, majd brit kormányzóságával,korán felvették a keresztény vallást és az iskoláztatás jelentőségét is időben felismerték. Napjainkban hegyvidéki, teraszos kertjeikben banánt,kukoricát,babot termesztenek, arabica kávéjuk pedig egész Európában keresett.
Egy útszéli parkolóban szálltunk ki a kocsiból és szájtátva néztünk körül a párás, harsogó zöld növényekkel borított hegyes vidéken. Hamar felkeltettük a helyi iskolásfiúk figyelmét, akik nevetgélve kukucskáltak felénk az ablakokból és a bokrok mögül. Teljesen oda vagyok ezekért a gyönyörű fejformájú,hatalmas szemeket meresztő,huncutul mosolygó fekete kisgyerekekért!
Negyven perces gyalogtúrát ígért nekünk csaga vezetőnk, ami végül több mint három órásra sikeredett,de ezen a kontinensen egészen más fogalom az idő. Ahogy az afrikaiak tartják rólunk: Nektek órátok van, nekünk időnk.
Magasba nyúló banánpálmák,papaya- és avokádófák szegélyezték kócos összevisszaságban a vörös sárral borított,csúszós ösvényt. A hegyoldalban kanyargó útról bámulatos kilátás nyílt a völgy másik felén zöldellő esőerdőre,ami már a Kilimandzsáró Nemzeti Park területe.
Nehezen tudtam tartani a tempót gyorsléptű vezetőnkkel,ezért kicsit lemaradva beszédbe elegyedtem másik kísérőnkkel,egy csinos,fiatal lánnyal.Az egzotikus nevű,dallamos beszédű Epiphani elmesélte,hogy nagyszülei erről a vidékről származnak,de ő egy nagyvárosban született. Az egyetemen turisztikát tanult és elhelyezkedett egy szállodában, ami nem sokkal később tönkrement a covid járvány miatt. Ezért úgy döntött, hogy visszatér abba a faluba,ahonnan szülei elvándoroltak és itt próbál szerencsét a turizmusban.
Mesélt róla,mire használják az út menti vadvirágokat és hogy hogyan főzik a helyiek hagyományos italát,a banánsört.
Kérdeztem az itt élő állatokról és azt a meglepő választ kaptam,hogy madarakon,pillangókon,néhány békán és kaméleonon kívül más állat nem él arrafelé. Hogy létezik ez,mikor a völgy túloldalán összefüggő esőerdő van? Hihetetlenül hangzik, de Epiphani elmondása szerint a vadállatok,bár nincs bekerítve,mégsem lépik át a nemzeti park határát. Pedig szívesen összefutottam volna néhány kíváncsi majmocskával 🙂
A kertek között fából ácsolt, vagy banánlevéllel fedett kunyhók rejtőztek,földre terített ponyván maracuját árultak,fejükön zsákokat cipelő asszonyok igyekeztek a dolguk után és a helyi kocsma asztalaitól a munkásruhás,gumicsizmás férfiak,italukkal a kezükben figyelték,ahogy elhaladtunk előttük.
Jól megizzadtunk, mire elértük a szurdok magas szikláiról lezúduló, lélegzetelállító vízesést,amelyet a gleccserek jéghideg,kristálytiszta vize táplál. A víztömeg ereje és dübörgése akkora volt, hogy mi csajok nem is mentük közel hozzá, száz méterre tőle is bőrig áztunk a vízpárától.
Visszafelé már nehezen emeltük a lábunkat az egyre csak emelkedő, sáros ösvényen.Emlékeink szerint ez az út idefelé is felfelé vezetett…
Persze a tájra nem lehetett panaszunk! Apró szirmú, fűszeres illatú vadvirágok, hidacska a patak felett,hatalmasra nőtt angyaltrombiták,mohával borított fatörzsek,színpompás pillangók,piros bogyókkal teli kávécserjék,banánligetek és vidáman csivitelő madarak kísérték utunkat a hegyoldalban. Végső megpróbáltatásként, száz pihenőt tartva, gondozott konyhakertek és kávéültetvények között kapaszkodtunk fel egy igencsak meredek ösvényen,hogy elérjük Mama Agnes portáját,ahol autentikus csaga vacsorával és kávébemutatóval vártak minket.
Igazán megérte a fáradságot a látvány, ami a hegytetőn fogadott! Szépen ápolt kert, közepén fából ácsolt fedett terasszal,körülötte a délutáni nap fényében fürdő banánpálmák harsosóan zöld levelei,a távolban smaragdszínű hegyek. És a szikrázóan kék égen lebegő felhők mögött ott emelkedik valahol a Kilimandzsáró hófödte csúcsa!
Afrika legmagasabb hegye közel 6000 méterre emelkedik ki büszkén az ég felé,a szavannák végtelen síkságából. Európában senki sem hitt az első misszionáriusnak, aki arról mesélt, hogy egy hóval borított hegyet látott a fekete kontinensen,az egyenlítő közelében. Azóta is mítoszok és legendák övezik ezt a vulkanikus csúcsot, amely szinte mindig a felhők fátylai mögé bújva,mint egy titokzatos hölgy,nem tárja fel könnyen bájait. Hiába voltunk szinte karnyújtásnyira tőle, csak a fehér fellegeket láttuk az erdő fái fölött gomolyogni.
Mama Agnes fenséges vacsorát szolgált fel nekünk! Az étlapon csupa helyben termesztett növény szerepelt, a jamgyökérből készült, sűrű,enyhén csípős krémlevesnél finomabbat még soha életemben nem ettem!
Jóllakottan ücsörögtünk az asztal mellett és egyszerűen nem tudtunk betelni a kilátással, mikor egy szép arcú, karcsú fiú érkezett,aki révén betekintést nyerhettünk a csaga kávétermesztés tudományába. Megtudtuk,hogy a kávécserjék a dús lombú fák alatti, félárnyékos helyet kedvelik,megnéztük és ki is próbáltuk a kávébab megtisztítását egy,még a német gyarmatosítóktól maradt gépen,láthattuk hogyan szabadítják meg,a levegőbe dobálva,a külső héjától a szemeket.
Utána szabad tűzön megpörköltük és egy fa mozsárban megtörtük a fenségesen illatozó kávészemeket. Az itt élő embereknek minden munkához tartozik egy daluk. Amíg ügyetlenül próbáltuk a mozsárban apróra törni a kávét, addig a körénk gyűlt társaság énekelt egy lelkesítő „munkadalt” és táncra is perdültek hozzá!
Magával ragadó, fantasztikus élmény volt ez a dal,a körülöttünk táncoló kacagó emberek,ahogy részesei lehettünk egy kicsit a helyi életnek,a tűzből felszálló füst,a napsugarak játéka a trópusi nővények között. Már nem csak a testünk,de a lelkünk is ideért Afrikába!
Kóstoltatok már cukorral összekevert,még forró,frissen illatozó kávészemeket? Elhihetitek nekem,hogy őrületesen finom!
Vidám kedvvel vettünk búcsút vendéglátóinktól,csináltam egy szelfit Mama Agnessel,aki a világ legfinomabb levesét főzte nekünk és a falun keresztül visszaindultunk a kocsinkhoz.
Imádok bekukucskálni a házak közé, a kertekbe, elkapni a hétköznapi élet pillanatait. A szárítókötélen lobogó színes ruhák, söprögető asszony a hátára kötött babájával, padon pletykáló öregek,röfögő kismalacok,a füstölgő tűztől szálló étel illata,mosogatásra váró edények egy zománcos lavórban,az iskolából hazatérő nagylányok szégyenlős nevetése és mindez buján zöldellő,egzotikus díszletek között,ez igazi csoda számomra!
De a napunk fénypontja csak ezután következett! Lefelé menet egyszercsak váratlanul kibukkant a Kilimandzsáró csúcsa a felhők mögül! Életre szóló látvány volt,ahogy a lenyugvó nap utolsó sugarai megvilágították a jégsapkás hegycsúcsot! Ezer fotót készítettünk az út mentén állva Afrika jelképéről,de azt hiszem a fényképeken túl a szívünkbe is örökre beleégett ez a pillanat!
Nem sok ehhez fogható szépséget láttam,mint a vöröslő fényben úszó Kilimandzsáró csúcsa!
Felfoghatatlan, hogyan fér bele ennyi élmény egy napba! 24 órával ezelőtt még Budapesten voltunk!
Este a hotelben még a fiúk végig kóstolták a helyi söröket én pedig mosolyogva bújtam be a moszkitóháló alá,betakaróztam a zebramintás ágyneművel és ismeretlen madarak hangjának édes dallamára merültem álomba.
Már egy nap után imádtam Afrikát!
villo.blog 