A zebrák és a zsiráfok gyakori vendégek a nappalinkban.
Miután több ezer természetfilmen láttam őket,itt volt az ideje,hogy ők is megnézzenek engem maguknak 🙂
Első találkozásunkra egy világszép helyen,az Arusha Nemzeti Parkban kerítettünk sort.
Valódi mesevilág ez a park! Egyik oldalán a Kilimandzsáró hófödte csúcsa nyúlik az égbe,másik felén a sűrű erdőkkel borított Meru hegy vigyázza a tájat,közöttük a buján zöldellő mezőkön bivalyok,zsiráfok és zebrák legelésznek,a dzsungel mélyén vad elefántcsordák,zászlós farkú majmok és színpompás madarak élnek. És ami még nagyon menő ebben a helyben,hogy a park egyik alapítója magyar származású!
A viharos életű Dr. Nagy Endre híres vadász volt,élete csupa szenvedély,egy valódi kalandregény. Fiatal csendőrtisztként beleszeretett Hatvany báró szépséges lányába,megszöktette,börtönbe került,később családjával együtt menekülni kényszerült az országból. Politikai és pénzügyi viharok kísérték végig életét,felöklelte egy bivaly,túlélt egy orrszarvú támadást,oroszlánokra és elefántokra vadászott,ebédlőasztalát egy csimpánzzal osztotta meg,koronás főkkel parolázott,szerelmese volt a természetnek,az állatoknak és Afrikának.
Tanzániában tavat neveztek el róla,egykori otthona és vadaskertje jelenleg szállodaként üzemel,itthon pedig Balatonedericsen Afrika Múzeummá varázsolta családi kúriájukat. Fantasztikus férfi lehetett és szívhez szóló élmény volt látni kiírva a nevét ilyen távol a hazánktól.
Na de térjünk vissza az én tanzániai kalandjaimhoz!
Rutintalan szafarizóként örömmel csodálkoztam rá,hogy jeepünk tetejét fel lehet nyitni,így felállva szabadon bámulhatjuk a híres-nevezetes afrikai vadvilágot. A levegő hűvös és friss,tele nedves föld és fűszeres aromájú növények illatával,az egyenlítői nap sugarai pazar fényeket varázsolnak körénk.
Emlékeztek arra a részre,mikor a Jurassic Park-ban először tárult fel a látogatok szeme előtt a csodálatos táj és benne a legelésző dinoszauruszok? Hasonlóan döbbenetes élmény volt, ahogy a fák közül kikanyarodva elénk tárult egy varázslatos szépségű völgy,mögötte a zöld ezernyi árnyalatában tündöklő hegyek és ameddig a szem ellát zsiráfok és zebrák csoportjai!
És ahogy egy zsiráf fut! Bűbájos látvány! Karen Blixen írja,hogy a zsiráfok utánozhatatlan,növényi bájjal mozognak,mintha nem is állatok,hanem valami ritka,hosszú szárú,foltos és hatalmas virágcsalád vonulna,valóban,nem lehet mosolygás nélkül figyelni!
Nehezen teltünk be a látnivalókkal,millió képet készítettünk a csíkos,foltos és bojtos farkú vadakról! Láttunk ikerzsiráf bébiket,csak itthon fedeztem fel a fotón,hogy a köldökcsonk még a hasukon lógott! Voltak zebracsikók,mulatságos pofájú varacskosdisznók és megkapóan ártatlan külsejű,csillogó szűrű patások,akiket bushbuck-nak nevezett vezetőnk.
Rettentően feldobva érkeztünk a piknikező helyre,hogy ebéd után gyalogszafarira induljunk tovább.
Ahogy előkerültek a lunch boxok,már ott is termett egy rámenős majom és megpróbált kilopni az egyikből egy banánt! Egy vadőr elzavarta,sértődött pofával ücsörgött felettünk az ágon és figyelte hogyan ebédelünk. Ám ahogy elterelődött róla a figyelem,egy óvatlan pillanatban már ott is termett és csak megkaparintotta magának az áhított banánt! 🙂
Vidáman és teli hassal csatlakoztunk a felfegyverzett vadőrhöz,akit kísérőnek jelöltek ki mellénk. Ebben a parkban nem élnek oroszlánok,de az elefántok és a bivalyok egyaránt veszélyes társaság.
Mesebeli vidéken jártunk! Harsogó zöld mező,hűs vízű patak,bárányfelhőkkel pettezett tintakék égbolt,cserregő színes kismadarak,óriás tüskékkel védekező bokrok,a fűben heverő hatalmas testű szénfekete és csokoládébarna bivalyok,tőlünk pár méterre lombokat legelésző szégyenlős zsiráfok,lépteink zaja elöl iszkoló varacskosdisznó család,árnyas szurdok mélyén vízesés,a fények játékától más és más árnyalatot öltő hegyoldalak,forrón tűző trópusi napfény,háborítatlan természet és a felfedezők izgalma.
Elképesztő érzés olyan tájon járni,ahol bármikor eléd toppanhat mondjuk egy elefánt a fák közül!
Láttunk fojtófügét,amely a lombok közé pottyantott magból indulva körbenövi és megfojtja gazdanövényét,óriási lomboronájú fát,melynek árnyékában több száz ember megpihenhetne,ágairól a földig nyúló liánok pedig a majmok kedvenc játszóhelyei. Rettentően tetszett egy kőbe faragott ősöreg táblajáték,melyet a hajdan itt élt pásztorok használtak. A földre kuporodva,kavicsbábokkal játszottak,amíg nyájaik a mezőn legelésztek.
Visszafelé menet vezetőnk egyszer csak megtorpant. A tisztás szélén,pont az ösvény mellett,egy böhöm nagy kafferbivaly feküdt a fűben. A fegyveres férfi nem tudta mihez kezdjen,homlokán ezer ránccal próbált kerülőutat találni,miközben le se vette a szemét a bivalyról. Úgy éreztem,hogy rájátszik a szerepére,annyira békésnek látszott a pihenő állat. Azóta már utána olvastam,hogy Afrika egyik legveszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb vadja és az előttünk fekvő,legalább egy tonnás magányos bika támadása életveszélyes lehet. Nem tudtuk mit tegyünk. Vadőrünk elmondta,az a szabály,hogy ha közeledik felénk az állat,akkor 50 méter távolságig a levegőbe kell figyelmeztető lövést adnia,ha ennél közelebb jön,akkor le kell hogy lője,méghozzá pontosan a két szarva közötti részen,különben nem sebzi meg a golyó. Eddig kétszer fordult elő,hogy le kellett lőnie a támadó állatot. És most készült rá,hogy a harmadikkal is végezzen! Vakarta a fejét,járkált fel-alá,nem tudta eldönteni,elinduljon-e az ösvény felé. Láthatóan szerette volna fitogtatni férfiasságát és vadásztudását,de féltette is a társaságot egy esetleges balesettől. Izgalmas helyzet volt,nem sok ilyenben volt eddig részünk! Ránk támad egy felbőszült bivaly,vagy a szemünk előtt kap egy golyót a koponyájába és miattunk pusztul el?! Egyik sem tünt vonzó kilátásnak.
Végül a vadőr nem merte vállalni a kockázatot,így visszamentünk ugyanazon az úton,amerről jöttünk. Közben a Kilimandjáró fehér csúcsa kibukkant a felhők mögül és a délutáni napfény arany glóriát vont a fák köré. Mintha egy profin megvilágított film díszletei közt sétálnánk 🙂
Csodálatos napunkat Nagy Endre egykori otthonában fejeztük be,ahová belépve visszarepül az ember Hemingway korának vadászházaiba.
A kert szépséges fái alatt ülve csodáltuk a tavacskában lépegető gázlómadarakat,a pázsiton kergetőző majmokat és a méltóságteljesen vonuló pávákat. Isteni,egzotikus fűszerektől illatozó vacsorát kaptunk helyi sörökkel és jeges koktélokkal,a gyorsan lehűlő levegőt lobogó tűz melege tartotta távol,a lombok között felharsantak az éjjeli állatok kiáltásai.
Annyi könyvben olvastam már,hogy Afrika varázsának nem lehet ellenállni. Azt hiszem kezdem érteni,hogy miért 🙂
villo.blog 