Alig pirkadt az ég alja a hegyek közötti bozóterdőben, mikor vacogva bemászunk a nyitott oldalú terepjáróba. Rettentő hideg tud lenni Afrikában a hajnal!
Egy vadvédelmi központba indulunk, ahol rinocéroszokkal készülünk randevúzni 🙂
Poros, zötyögős földúton haladunk, tüskék ágak karistolják a kocsi oldalát. Elképesztő száraz a vidék, már a harmadik esős évszak maradt el errefelé. A táj mintha a füves szavanna és a sivatag kereszteződése lenne. Félszáraz éghajlatnak hívják, azt pezsgőben meg sem iszom 🙂
Piros lepelbe öltözött pásztor ballag át előttünk tevéivel. A helyi törzsek hagyományosan szarvasmarhákat tartanak, de az éghajlatváltozás következtében az igénytelenebb kecskékre és tevékre cserélték jószágaikat. A tevéket elsősorban teherhordásra használják, de egy falulátogatás alkalmával láttuk, hogy esténként a kecskékkel együtt őket is megfejik. Amíg várjuk, hogy az összes teve átvonuljon előttünk, a narancsvörös afrikai nap előbukkan a tüskés bokrok felett.
Az orrszarvú központot, ahova igyekszünk, a helyi szamburu közösségek alapították, hogy békét teremtsenek az itt élő rivális törzsek között és biztosítsák a természeti erőforrások megőrzését és fenntarthatóságát földjeiken. Ez volt az első közösségi természetvédelmi intézmény Kelet-Afrikában, amely a szigorúan veszélyeztetett fekete orrszarvúknak kínált menedéket. Annyira sikeres lett a projekt, hogy más vidékekről is erre a biztonságos területre telepítették a faj néhány utolsó megmaradt példányát. Jelenleg 16 orrszarvú él ezen a 54 000 hektáros területen és mi arra készültünk, hogy egy gyalogos szafari keretében legalább egyet becserkésszük közüllük! Biztosra ígérni persze nem tudták, hogy fogunk is látni valamit.
Egy irodaépület előtt parkolunk le, ahol szívélyesen fogad bennünket a központ egyik vezetője. Amíg irodájában a munkájukról beszél, észreveszünk a monitoron egy táblázatot, melyben többször is szerepel a “human wildlife conflict” bejegyzés. Kérdésünkre elmeséli, hogy heti gyakorisággal történik, sokszor halálos kimenetelű találkozás a helyiek és a vadállatok között. Pár nappal azelőtt egy iskolából hazafelé tartó kislányra támadt rá egy elefántbika, egy bogyókat gyűjtögető kisfiút pedig egy kafferbivaly öklelt fel. Rendesen leesett az állunk, nem gondoltuk, hogy szinte hetente halnak meg állattámadástól a helyiek csak itt, ezen a környéken!
Azt is megtudjuk, hogy valamennyi itt élő orrszarvút személyesen ismernek, van nevük és saját vadőrük, aki egész nap a nyomában jár. Mikor ide érkeztek az állatok, rádiós nyomkövetőkkel szerelték fel valamennyiüket. Időközben lemerültek az elemek, azóta emberek követik őket 🙂 Ez annyira afrikai! Egy nemzetközi vadvédelmi szervezet ide szállítja az állatokat, rájuk teszi a nyomkövetőt majd a helyiek gondjaira bízza az orrszarvúkat. Ha lemerül az elem, nincs rá módszerük és technológiájuk, hogy kicseréljék, de sebaj, majd valaki odamegy, aztán vigyáz a rinóra személyesen 🙂
Azt ígérik, hogy van egy állat, aki nagyon békés, itt is van a közelben, őt fogjuk meglátogatni. Kocsiba pattanunk és izgalommal telve várjuk a találkozást. Kezdetben kunyhók és kecskenyájak között vezet az út, majd elérjük a kerítést, amely mögött a rinocéroszok élnek. A kerítés mindkét oldalán folyamatosan járőröznek az orvvadászok miatt, de a nyulak és az apró gazellák vidáman közlekednek a drótok között 🙂
A kapun áthajtva komoly adminisztráción kell átesnünk. Afrikában imádnak különböző füzetekbe adatokat feljegyezni 🙂 Amíg az itt dolgozó csodaszép lány elvégezi a papírmunkát, addig mi megkávézunk az autó mellett. Alig egy órája kelt fel a nap, de már elképesztő a hőség.
Végre megállunk azon a helyen, ahol az orrszarvút sejtik. A vadőrök walkie talkie-n tartják egymással a kapcsolatot. Mikor a kocsiból kiszállunk, komoly tanácskozást tartanak egymás között, majd kihírdetik a szabályokat, hogy mire kell vigyáznunk egy ilyen veszélyes állatnál. Láthatóan ők is izgulnak, így nekünk is egyre hevesebben dobog a szívünk! Orrszarvút fogunk becserkészni a vadonban, ez azért elég vagány! Széllel szemben, egymás mögött kellett haladnunk, vigyázva, hogy ne reccsenjenek meg az ágak a talpunk alatt. Arra is figyelmeztettek, hogy nehogy eltüsszentsük magunkat 🙂 Az orrszarvúnak a látása nem túl jó, de a szaglása és a hallása kiválló. Azért is pusztítják sikeresen őket az orvvadászok, mert túl későn veszik észre, ha valaki a közelükbe lopózik 😦
Zakatoló szívvel, libasorban indultunk a vadőrök nyomában. Döglesztő volt a meleg, szállt a vörösessárga por, a tüskék felsebezték a bőrünket és beleakaszkodtak a hajunkba. Az egyik hatalmas tüske még a cipőm talpát is átfúrta! A srácok előre hajolva követték a nyomot, de az orrszarvú mindig előttünk járt, nem értük utol. Sosem csináltam még ilyesmit, ez állati izgis! Mutatják a homokban a nyomok távolságát, futni kezdett, valószínűleg meghallott minket. Mikor egy pillanatra megállunk, halljuk is dübörgő lépteit. Közel egy óra üldözés után feladjuk, megyünk vissza a kocsihoz.
Újabb megbeszélés után két vadőr beül mellénk az autóba és elindulunk megkeresni egy másik állatot. Közben még kétszer megállunk, hogy 1-1 fiú beszálljon mellénk, egyre többen leszünk, kettesével-hármasával ülünk az üléseken és a földön, a srácok egymás között vidáman nevetgélnek, mi is röhögünk ahogy egyre kisebb helyre szorulunk össze, iszonyú jó a hangulat! Úgy emlékszem a végén 12-en ültünk a nyolc üléses autóban! És nem akármilyen társasággal! Koromfekete gépfegyveres egyenruhások és két félmeztelen szamburu harcos, hatalmas tőrrel az oldalán! Ez ám a kaland!
Megálltunk a következő helyen és úgy szálltunk ki, mint a Macskafogó-ban a patkányok Grabowsky mini kocsijából 🙂 Azt ígérték, a közelben van egy hím, de nem olyan békés, mint az előző állat, hanem vad és ingerlékeny. Én nem vagyok félős, de a srácok annyira izgultak, hogy rám is átragadt az aggódás! Pálmafákkal övezett kiszáradt patakmeder süppedős homokján gázolunk át az egyre nagyobb hőségben vezetőink nyomában. Hevesen integetnek, hogy halkan mozogjunk, mert az állat itt van, egészen közel! Aggodalmasan kitanítanak, hogy mitévőek legyünk, ha felriasztjuk és megindul felénk. Az első jótanács, hogy másszunk fel egy-egy fára. Ez eléggé megvalósíthatatlannak látszik nekem, ugyanis az itt álló fák maximum karvastagságúak és a törzsük csupa tüske. Mondjuk ha egy 3500 kilós orrszarvú rohan az ember felé, akkor valószínűleg nem vállogat a fák között. Ezen kívül még csinálhatjuk azt, hogy amikor közeledik, akkor az utolsó pillanatban elugrunk az útjából. Ez sem tetszett nekem annyira. A harmadik megoldás, hogy az ember hasra veti magát a földön és úgy nagy valószínűséggel akkor is életben marad, ha az orrszarvú átgázol rajta! Nem igazán tudtam választani a lehetőségek közül…
Én valószínűtlennek gondoltam, hogy az orrszarvú hírtelen felriadva délutáni szunyókálásából pont nekünk rontana, de a vadőrök olyan pánikban voltak, hogy őrület! Három fickó előre indult és némán mutogattak a bokorba, hogy ott van az állat. Egyenként mehettünk oda hozzájuk, hogy megnézzük. Fantasztikus volt! Ennyit láttam belőle:
A távolban a fa alatt, ha jó erőssen nézed, akkor láthatsz valami szürke foltot. Közben mellettem a vadőrök agyon idegeskedték magukat, hogy milyen hangosan kattan a fényképező!
De végül szerencsénk lett, nem hiába jöttünk! Orrszarvúnk feltápászkodott a fa alól és néhány lépéssel közelebb jött hozzánk /ami miatt a helyi srácoknak majdnem megállt a szíve/. Így már látható volt gigantikus teste, a szarvai, sőt a hátán ugrándozó nyűvágók is.
Körülbelül 50 méterről, egyenként megnéztük magunknak az óriási orrszarvút néma csendben és szél ellen maradva, két oldalunkon a ravaszon tartott kezű vadőrökkel. Bámulatos teremtmény ez az állat, igazi őskori külleme van! Úgy tudom, már 15 millió éve élnek a Földön, nekünk az elmúlt ötven évben mégis szinte teljesen sikerült kipusztítani őket 😦
A kocsi felé menet valamennyien ünnepi hangulatban voltunk. Mi azért, hogy nem jöttünk hiába, a vadőrök pedig szemmel láthatóan megkönnyebbültek, hogy sikerült bennünket ép bőrrel elhozni a veszélyes vad közeléből. Mielőtt búcsút vettünk ezektől a kedves srácoktól, megörökítettük boldog orrszarvúfelfedező csapatunkat.
Ezzel még nem értek véget a kalandok. Várt ránk egy bébi orrszarvú, akit a mamája magára hagyott, ezért a központ munkatársai nevelték fel, pontosabban egy pótmama, akinek azóta nem volt szabadnapja, amióta örökbe fogadta az orrszarvú babát. A kicsi úgy megy utána és hallgat rá, mintha az anyukája lenne 🙂
Egy sziklás hegyoldalt kerítetettek neki körbe, ott vártuk izgatottan, hogy honnan bukkan elő. Megérkezett a pótmama, aki hívogatni kezdte az “apróságot”, aki döngő léptekkel be is futott, egy kis jutalomfalat reményében 🙂
Körülbelül a derekunkig ért a kicsi és a mozgásán messzről látszott, hogy egy játékos kölyökkel volt dolgunk 🙂
Gondozója egy sziklamélyedésbe vezette a lurkót, ahol amíg falatozott, meg tudtuk simogatni! Jajj de jó volt! Annyira furcsa szerzet, mintha valami földönkívüli lény lenne! A bőre puhább mint amilyennek látszik és kellemesen meleg.
Kifejezetten tetszett neki a simogatás, élvezettel lehunyta a szemét, a végén még el is bóbiskolt. Az orrszarvúak bőre vastag páncélnak tűnik, de láthatóan a legfinomabb érintésre is reagálnak.
“Anyukája” azt mesélte, hogy hamarosan meg kell válniuk egymástól. Kis kedvence egy év múlva, 6 évesen ivarérett lesz, akkor szabadon engedik a vadonba. Aggódik érte, hogyan fog egyedül boldogulni.
Az orrszarvúak jellemzően magányos életet élnek, csak az udvarlási időszakban keresik egymás társaságát. Kivételt képeznek a fiatal nőstények, akik néha összeállnak, hogy közösen neveljék gyerkőceiket.
Mikor már indulnunk kellett, a kicsi orszarvú egészen a kocsiig elkísért bennünket, úgy kellett megállítani, hogy ne jöjjön tovább 🙂
Kifelé menet akkor gödrök voltak az úton, hogy egyikünk okosórája azt érzékelte, hogy ellipszis tréneren edz a gazdája 🙂 Aznap a kocsiban ülve megdöntötte saját rekordját! 🙂
Csodálatos volt a napunk az orrszarvúaknál! Ritkán adódik az ember életében, hogy egy izgalmas kalandban legyen része úgy, hogy ezzel a természetvédelmet és egy helyi közösséget is támogasson.
Sosem gondoltam, hogy egyszer Afrikában fogok orrszarvút cserkészni a vadonban!
A következő részben szamburu barátaink falujába látogatunk el, gyertek velem!
villo.blog 